Létrehozva: 2021.04.02.

Alkoholproblémái miatt agresszívvá vált az Operettszínház sztárja – Videó!

Mészáros Árpád Zsolt az elmúlt évben nem léphetett színpadra, a bezártság pedig a legrosszabbat hozta ki belőle. Az Operettszínház sztárja a pohár után nyúlt.

Mészáros Árpád Zsolt számára nem volt könnyű az elmúlt egy év. Az Operettszínház sztárjának élete a színpad, de amikor a koronavírus miatt megszűnt a munkája, napi szinten kezdett inni.

Ezt a magatartást a családja nem nézte jó szemmel, és bár egy ideig ő nem foglalkozott a rosszallásukkal, végül rájött, hogy segítségre szorul, de legalábbis mindenképpen abba kell hagynia a napi alkoholfogyasztást.

A probléma ugyanis az volt, hogy MÁZS nem tudta tartani a mértéket, így januárban drasztikus döntést hozott.

Mészáros Árpád Zsolt, az Operettszínház sztárja sokszor nyúlt a pohár után
(Fotó: Markovics Gábor / Ripost)

„Én el akartam menni orvoshoz is, amikor meghoztam a döntést. Felhívtam Zachert, hogy tudna-e segíteni nekem, mert nem voltam olyan állapotban. Éreztem, hogy nem úgy viszonyulok a családomhoz sem, sokkal agresszívebb voltam, állandóan sírtam minden este, ahogy megittam az első pohár boromat” – mondta el a Tények Plusznak a színész.

A probléma gyökere az volt, hogy a kemény hónapok alatt keresőképtelenné vált, így 16 évvel fiatalabb kedvese, Kriszti fizetéséből tudtak csak megélni.

„Összeroppantam, mint családfenntartó. Kriszti tartott el bennünket, mert neki volt munkahelye kettőnk közül” – fogalmazott MÁZS.

A színész olyan komolyan gondolja az elhatározását, hogy bár nemrégiben kapott a születésnapjára egy üveg alkoholt, azt nem ő, hanem a barátnője itta meg; MÁZS maradt az alkoholmentes sörnél.

A Tények Plusz riportját itt tekintheted meg:

origo.hu

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

vg.hu

Változott a földtörvény, kiskapuk záródtak be

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 9.: az Ikrek tervezze meg a lépéseit, a Mérleg jó tanácsokat ad

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott