Létrehozva: 2021.04.21.

Szomorú látvány: íme az utolsó fotó az 5 éve elhunyt Prince-ről

Gyengének és idegesnek tűnt Prince azokon a képeken, amik az öt évvel ezelőtti halála előtt néhány órával készültek róla.

Napra pontosan öt éve, hogy meghalt Prince, a legendás amerikai énekes, producer, dalszövegíró.

Fotó: Northfoto

2016 április 21-én először csak arról jött hír, hogy egy holttestet találtak Prince minnesotai ingatlanjában, később derült ki, hogy maga az énekes halt meg. A helyszínre érkező rendőrök és mentősök egy liftben találtak rá a stúdió épületében, és már nem tudták újraéleszteni.

Ahogy arról annak idején a Ripost már beszámolt, az 57 éves világsztár utolsó útja egy gyógyszertárba vezetett, állítólag azon a héten már negyedszer fordult meg a patikában. Az énekes talpig feketében, kalappal a fején lépett ki az épületből. A gyógyszertárban dolgozók elmondták, még soha nem látták ennyire gyengének és zavartnak.

Ekkor készült róla az utolsó fotó:

Az utolsó kép Prince-ről (Fotó: Twitter)

A tragédiát követően Prince családja az énekes kezelőorvosát vádolta meg, mivel az énekes erős fájdalomcsillapítójának véletlen túladagolása miatt hunyt el. A kereset a gyógyszertár felelősségét is felvetette, amely a receptre felírt gyógyszert kiadta. A férfi és a gyógyszertár ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indult eljárás. Az ügy csak tavaly januárban zárult le, az orvost ekkor felmentették.

A bizonyítékok szerint Prince azt gondolta halála előtt, hogy vényköteles Vicodint vett be, közben a tabletta hamisított volt, és potenciálisan halálos fentanilt tartalmazott.

Kiderült, hogy a nyomozók nem találtak bizonyítékot arra, hogy a tablettákat orvos írta volna fel. A sztár halálának ügyében senki ellen nem emeltek vádat, és nem derült ki, hogy honnan származott a hamisított gyógyszer.

Így a Herceg halálának pontos részleteire és előzményeire talán sose derül fény...

Király Linda magára varratta Prince szimbólumát

Linda és Prince különleges kapcsolatban álltak egymással. A zenész sokat segített az énekesnőnek.

Az énekesnő Instagram-oldalán mesélt arról, hogy mostanában nagyon hiányzik neki Prince, de egy tetoválásnak köszönhetően így is mindig vele van.

„Prince egy csodálatos ember és művész volt, nagyon sokat segített nekem. Sokat köszönhetek neki, nagyon hiányzik, így a karomra tetováltattam” – mondta Linda.

Fotó: Instagram

 

Ő volt a pop hercege

Prince „Prince Rogers Nelson” néven született 1958. június 7-én Minneapolisban. Apja Lewis Nelson dalszövegíró és zongorista, anyja Mattie Della dzsesszénekes volt. Nevét apja művészneve után kapta, aki Prince Rogers néven lépett fel.

 

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”

LELKIZŐ

Megszakad a szív: Így néz ki a temetés után bő két héttel Tordy Géza sírja – fotó