Létrehozva: 2021.06.21.

Meglepő látványt nyújt az egy éve elhunyt Bálint gazda sírja

Június 21-én, azaz ma egy éve, hogy nincs köztünk az ország kertésze.

A 100 éves korában elhunyt Bálint Györgynek, vagy ahogy mindenki szólította, Bálint gazdának egy utolsó kívánsága volt. Azt szerette volna, ha a hamvait beleszántják abba a földbe, ami az apjáé volt, ahol felnőtt és ami őt is azzá tette, amivé lett.

Fotó: MTI

Ez a kívánsága azonban nem teljesült, felesége, Antónia ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy kijárhasson az ország kertészének sírjához a Fiumei úti sírkertbe.

Rajta kívül azonban Bálint gazda számos tisztelője látogatja a sírt, köztük a Ripost egyik olvasója, aki a sokoldalú férfi halálának első évfordulóján, június 21-én ment ki a temetőbe. Bizony alaposan meglepődött!

„Éveken, sőt évtizedeken át voltam Bálint György nagy tisztelője, tavalyi halálhíre mélyen lesújtott, hiszen már az Ablak című műsort is nagyon szerettem. Nem volt kérdés, hogy kimegyek a sírjához, ami meglepő látványt nyújtott. No nem azért, mert nem volt gondozott, hanem mert egészen olyan volt, mint egy földhalom, rajta egy pillangóval és egy könyvvel, hiszen író és újságíró is volt” – mesélte a Ripost olvasója, Anna, aki két képet is küldött a síremlékről.

Fotó: Ripost olvasó
Fotó: Ripost olvasó

Valóban, a sír 2020 augusztusában még teljesen máshogy nézett ki!

Mutatjuk!

origo.hu

Németország döntött: bevezeti az általános hadkötelezettséget

origo.hu

Akár Magyarországot is érintheti az újabb háborús terv

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

life.hu

Harry herceg sírva fakadt: újabb pofont kapott a királyi családtól

hirtv.hu

Jól menő családi vállalkozássá válhatott Niedermüller és veje, Horn Gábor erzsébetvárosi panamája

origo.hu

Súlyos döntést hozott Németország

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Sírva jelentette be Balázs Andi, így próbálják megmenteni Tompos Kátyát

LELKIZŐ

Vilmos herceg újabb részleteket árult el a rákkal küzdő Katalinról

LELKIZŐ

Szívszaggató: Avicii halálának évfordulóján elhunyt az egykori szerelme

LELKIZŐ

Szívszorító fotó, a temetőből jelentkezett Vajna Timi