Létrehozva: 2021.12.31.

Sokmilliós adósságot hagyott a családjára Damu Roland, megszólalt egy ügyvéd

Damu Roland a halála után sokmilliós tartozást hagyott hátra.

Szerző ripost

Élete utolsó időszakában komoly anyagi gondokkal küzdött Damu Roland, aki tetemes adósságot halmozott fel. Ráadásul több kollégájának, barátjának is tartozott. Egy közismert színész árulta el nemrég, hogy Damu hat számjegyű összeggel tartozott neki.

„Még évekkel ezelőtt kért kölcsön százezer forintot, de sosem tudta megadni. Nem csak nekem tartozott, úgy tudom, többektől kért kisebb-nagyobb summát. Persze, a neki adott pénzt már nem tudom senkin számonkérni, elengedtem, lemondtam róla. Isten nyugosztalja Rolandot!” – mondta a kolléga.

Súlyos adósságot hagyott hátra Damu Roland (Fotó: TV2)

A színész évek óta nem fizetett gyerektartást sem, négy év alatt kétmilliós tartozást halmozva fel. A Blikk egy családtagtól úgy tudja:

Damu albérletben élt, nem rendelkezett értékes ingóságokkal, ezért – noha a hagyatéki tárgyalásra még nem került sor – szinte biztos, hogy csak adósságot hagyott maga után, nem is keveset.

Épp ezért a színész özvegye, Damu Edina joggal aggódhatott amiatt, hogy a tetemes adósság az ő, illetve kislánya vállára nehezedik majd.

„Kizárólag adósságot nem lehet örökölni, ugyanis az örökös csak a hagyaték reá eső értékéig felel az örökhagyó tartozásáért. Ráadásul a feleség csak akkor örököl, ha az életközösség fennáll, ellenkező esetben a gyerekekre száll az örökség. Ha a hagyaték csak tartozásból áll, az örökös visszautasíthatja, ebben az esetben az államra száll a tartozás, amely azonban szintén csak a hagyaték értékéig felel érte, vagyis nem lesz behajtható” – szögezte le dr. Neszmélyi Emil család- és örökségi jogra specializálódott jogász.

Damu Edina és a kislánya, Maja tehát fellélegezhet, adósságot ugyanis nem örökölnek, ám arra sincs immár semmi esélyük, hogy a kétmilliós gyerektartás összegét, amiért korábban még bírósági pert is indítottak, egyszer megkapják.

A lap ráadásul egy, a családhoz közeli forrásból úgy tudja, Damu Roland még Edinával töltött időszaka alatt telefonra és egyéb műszaki cikkre is áruhiteleket vett fel az asszony nevére. Ezt – mivel Edina aláírta a papírokat – kötelesek kifizetni.

„Az egyik szemünk sír, a másik nevet, hisz tartottunk tőle, hogy tetemes adósságot kell majd kifizetnünk annak ellenére, hogy Majácska sosem látott egy forintot sem az apjától. De sír azért, mert abban reménykedtünk, hogy a jogos követelésünket az állam érvényesíti, és legalább valamit látunk abból az összegből, amivel Roland a lányának tartozott” – mondta Katalin, Edina testvére, aki egyben a kis Maja gyámja is.

origo.hu

Több száz szurkoló tüntetett, a magyar bajnokcsapat edzőjének kirúgását követelik

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

hirtv.hu

Úgy tűnik, a TISZA Párt polgármesterjelöltje lányokat próbált felhajtani

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”

LELKIZŐ

Megszakad a szív: Így néz ki a temetés után bő két héttel Tordy Géza sírja – fotó