Létrehozva: 2021.12.17.

„Életem legnehezebb napja” – Frenreisz Károly megszólalt Kóbor János búcsúztatójáról

Ma este tartják a legenda, Kóbor János gyászmiséjét. Az énekest Frenreisz Károly is búcsúztatja majd, a szíve szakadt meg, miközben beszédén dolgozott.

Múlt hétfőn elvesztettük az egyik legnagyobb magyar zenei legendát. Kóbor Jánosért heteken át küzdöttek a kórházban, de olyan súlyos volt az állapota, hogy nem tudtak rajta segíteni.

A megtisztelő és egyben nagyon nehéz feladat, hogy elköszönjön az Omega frontemberétől, a Kossuth-díjas Frenreisz Károlyé lett, aki ma a szakma nevében végső búcsút vesz tőle.

Fotó: Nemzeti Sport / Földi Imre

„Ez egy hihetetlenül nehéz feladat számomra. Nehezen vállaltam el a beszédet, de úgy érzem, mindenképp tartozom ennyivel. Így legalább a magam módján én is tudok tisztelegni Mecky előtt. Életem legnehezebb napja lesz. Akármennyire is szerettem, várom már, hogy elteljen a holnapi nap is. Úgy érzem, régóta ez az egyik legnehezebb feladat, amit elvállaltam” – mondta a Borsnak csütörtökön Frenreisz Károly.

A Bors Kóbor János egykori zenésztársát, Molnár Györgyöt is megkereste a búcsúztató előtt.

„Jó lesz már elengedni őt! Az a nehéz ebben a helyzetben, hogy amikor az ember öt percre talán elfelejtené ezt a tragédiát, egy újságcikk, egy videó, egy dal nagyon könnyen eszébe juttatja, és rájön, hogy vissza kell szállni a földre, mert Mecky valóban elment” – tette hozzá Elefánt, az Omega gitárosa.

A Bors információi szerint Kóbor János temetése zártkörű lesz. A család kérésére a végső búcsún csak a szerettei lehetnek jelen, hamvait a Balatonba szórják majd.

Élőben közvetítik A gyászmise ma 19 órakor kezdődik Budapesten, a Szent István-bazilikában. Azok, akik személyesen nem lehetnek ott, követhetik a Duna World élő közvetítését. A megemlékezéshez a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV is csatlakozik, a gyászszertartás napján tematikus adásokkal készülnek.

 

origo.hu

Műteni kell, úgy megverték a híres dartsjátékost

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 10.: izgalmas találkozása lesz a Halaknak, a Skorpió nyerhet valamit

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Balesetet szenvedett Kőgazdag Csabi, durván összetört 85 milliós Ferrari

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője