Létrehozva: 2021.12.27.

„Kóborral az Omegát is temetjük” – erre készülnek a zenész barátai

Rajongók százezrei lennének rendszeres látogatói annak a kegyhelynek, amit a Balatonnál építenek, ha a terv elfogadásra kerül.

Az Omega együttes jövőre ünnepelte volna hatvanadik születésnapját. Az alapító-zeneszerző, Benkő László és a basszusgitáros Mihály Tamás tavaly novemberi halálát követően idén december 6-án az együttes alapító-frontemberét, Kóbor Jánost veszítettük el.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Egy generáció hősei

A tragikus halálhírek médiazajából egyre hangosabban hallani az Omega rajongóinak hangját, akik szorgalmazzák, hogy mihamarabb legyen egy olyan méltó hely, ahová elzarándokolhatnak azok, akik emlékezni szeretnének.

„Nagy terveim vannak, biztos, hogy megcsinálom a kegyhelyet, amely nemcsak Meckyről szól majd, hanem az egész Omegáról. Ugyanis sajnos úgy tűnik, Kóborral az Omegát is temetjük” – kezdte a Borsnak Trunkos András.

Sétány aligán

Az Omega menedzsere szerint egy egész generáció vesztette el az elmúlt hetekben a számukra a szabadságot jelentő embert, hőst. A zenei szabadságról van itt elsősorban szó, meg arról, hogy Meckyt a rajongók szakrális emberként tartották számon, akit követtek tűzön-vízen át.

„Ezért tartom fontosnak, hogy az Omega örökségét tovább építsem, annak ellenére, hogy zenekar formájában már nemigen fog működni. Kitaláltam viszont, hogy lehetne egy Kóbor János sétány Balatonaligán, ahol Mecky a nyarakat vitorlázással töltötte” – hangsúlyozta Trunkos András, majd hozzátette:

Ezeket a pillanatokat imádta a zenész, hiszen a ringó vízen a kedvenc hobbijának élhetett, ott nyugalom volt és csönd, és körülötte volt a szerető családja. Kislánya, Léna, aki még csak 14 éves, és felesége gyakran elkísérték őt hajóútjaira, de Mecky fia, Kóbor Dániel is imádja a Balatont, hiszen a tó környékén, családi házban neveli kisebb gyermekeit.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Méltó kegyhely

Trunkos András végigjárja a bürokratikus utat. A menedzser fogadkozott, hogy ezt a tervét mindenképpen véghez viszi.

„Az elképzelésem az, hogy egy csendes balatonaligai sétány Kóbor János nevét kapja majd, a közepén egy oszlopot állítunk fel, rajta nemes egyszerűséggel egy omega-jellel. Örülnénk neki, hogyha fát is tudnánk ültetni Mecky emlékére” – árulta el Trunkos András, és hozzátette, hogy nehezére esik ezekről beszélnie, mert az ő szemében Kóbor János igenis még mindig „van”. Kóbor János hamvait, ahogyan azt a Bors is már megírta, kettéosztották, és egyik felét a Balatonba fogják szórni, melynek időpontjáról még nem tudni biztosat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

ripost.hu

Most érkezett: idegen életre utaló jeleket találtak a világűrben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi