Létrehozva: 2021.12.05.

Egy éve hunyt el Pécsi Ildikó, így néz ki most a sírja

A tavaly decemberben elhunyt színésznőt a máriabesnyői temetőben helyezték örök nyugalomra.

Napra pontosan egy éve, hogy kiderült a szörnyű hír: 80 éves korában elhunyt Pécsi Ildikó, korának egyik legtehetségesebb és leggyönyörűbb színésznője.

December 19-én vettek tőle végső búcsút, egy borús, szombati napon a máriabesnyői temetőben.

A színésznő több mint tíz éve vásárolt egy dupla sírhelyet magának és a férjének a Gödöllőhöz közeli temetőben. Azért esett a választása erre a sírkertre, mert itt nyugszik nagy bálványa, Hegedűs Gyula színész is.

Ildikó életében komoly szerepet játszott a legendás színész, már akkor is, amikor a Vígszínház társulatához szerződött. Hegedűs Gyula szellemisége teljesen magával ragadta Ildikót, ezért elhatározta, hogy élete végéig ápolja az emlékét. Éppen ezért rendszeresen kijárt a temetőbe, ahol rendben tartotta a színészóriás síremlékét.

Halálának első évfordulóján legfőbb bizalmasa és fogadott fia, L. Péterfi Csaba osztott meg velünk egy fotót Pécsi sírjáról, amin jól látszik, mennyire gondozott, virágok, fenyőágak és tobozok díszítik.

 

 

origo.hu

Neuer szánalmas hibája fordulatot hozott a bírók által elcsalt meccsen

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

life.hu

Katalin hercegné csak egy feltétellel hajlandó találkozni Harryvel

hirtv.hu

Rengeteg személy tűnik el Németországban

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

mandiner.hu

A kínai elnök rajong a magyar konyháért, ez lesz a menüje, amíg hazánkban tartózkodik

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott