Létrehozva: 2022.01.16.

Nem tudta végignézni kollégája temetését a magyar színésznő

Borzasztó perceket élt át.

Szombat délután, a solymári temetőben kísérték utolsó útjára a tragikus sorsú harmonikaművészt, színészt, Babicsek Bernátot.

Fotó: Szabolcs László

A temetésen ott volt Pokorny Lia is, akivel Babicsek Bernát utoljára színpadon állt december 30-án. A színésznőt annyira megviselte lelkileg a búcsúztatás, hogy a sírba helyezést már nem volt képes végignézni, nem várta meg a szertartás végét – írja a Blikk.

Mint kiderült, a színésznő a búcsúztató után távozott, mert aznap még két előadása volt, ám mindenképpen szeretett volna búcsút venni kollégájától.

Fotó: Facebook

A közel ezer fős tömeg szomorúan, csöndben hallgatta a búcsúbeszédeket, ám amikor a búcsúztató szertartáson lejátszották a Minden határon túl című színdarabban a Babicsek Bernát által előadott Nem látlak én téged többé című dalt, mindenki személbe könny szökött.

origo.hu

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

hirtv.hu

Láncreakció – Célkeresztben az atomerőművek + videó

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”