Létrehozva: 2022.03.16.
Módosítva: 2022.03.16.

Életfogytiglanra ítélték Szilágyi István fiát, ezt mondta az utolsó szó jogán

Az ügyészség életfogytig tartó szabadságvesztést kért rá, amelyet fegyházban kell végrehajtani.

Szerző ripost

A nem jogerős ítélet szerint Sz. Péter legkorábban 25 év után bocsátható szabadlábra, 10 évre eltiltották a közügyektől és a korábbi 2 év felfüggesztettet is le kell töltenie, emellett 2 millió bűnügyi költséget is meg kell fizetnie.

Szerdán folytatódott Szilágyi István fiának, Péternek a bírósági tárgyalása. Először a szakértőket hallgatták meg, akik részletesen elmondták, milyen sérülései voltak a színésznek a halála után. Ezt követően az ügyész megtartotta a perbeszédet, amelyben kiemelte, hogy milyen kegyetlen módon végeztek a színésszel, és bár a vádlott nem ismerte el a terhére rótt bűncselekményt, így megbánást sem tanúsított. A bizonyítékok egyértelműen arra utalnak, hogy Péter végzett az édesapjával

Az ügyészség életfogytig tartó szabadságvesztést kért rá, amelyet fegyházban kell végrehajtani. Emellett az édesapja bántalmazása miatt korábban kiszabott, ám felfüggesztett két év börtönbüntetést, amelynek végrehajtását akkor felfüggesztette a bíróság szintén le kell töltenie. 

Fotó: Ripost

Ezt követte a Sz. Péter ügyvédjének beszéde. Érvelése szerint védence mindig következetesen adta elő védekezését, miszerint egy ismeretlen személy tartózkodhatott a gyilkosság időpontjában az ingatlanban. Az ügyvéd kérvényezte, hogy védencét mentsék fel, mivel minden kétséget kizáróan nem lehet bizonyítani, hogy ő követte el a bűncselekményt. 

Az utolsó szó jogán Sz. Péter is megszólalt:

Legalább egyszer szembesítettek volna minket az édesanyámmal, akivel mást vallottunk. Amikor megtörtént ez az eset... én pánikba estem attól, amit apám csinált. Nem tudom, mi történt, ért-e engem ütés vagy sem, de a földön keltem fel

 – mondta a vádlott. Sz. Péter hosszasan elmesélte a történetét, amelyet többször előadott már a bíróságon.

 Borzasztóan sajnálom ezt a történetet így, ahogy van, de nem tudok vele mit kezdeni. Ha az embert megtámadják, akkor védekezik, de nem tudom, mi történt. Megütöttek, elveszítettem az eszméletemet, nem tudom...

- mondta.

Az ország Lópici Gáspárját a vádhatóság szerint a fia, Sz. Péter még 2020 májusában otthonukban, brutális módon, különös kegyetlenséggel agyonverte egy kalapáccsal

(via)

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

life.hu

Hányinger kerülgette filmes csókja közben a világhírű színésznőt

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”