Létrehozva: 2022.03.21.

„Nehéz ezt felfogni" - most szembesült a háborúval az Exatlonból kieső Tóth Dávid

A játékosok Dominikán a világ történéseitől elzárva versenyeznek.

Szerző Ripost

Az Exatlon Hungary játékosainál nincs telefon, nincs internet, tényleg semmit nem tudnak a világ eseményeiről a kiesésükig. A történelem ismétli önmagát, Tóth Dávid a koronavírus után most másodjára szembesül azzal kiesése után: hogy a világot szörnyű események sújtják.  Csak a pénteki kiesése után szembesült azzal, hogy időközben kitört egy háború.

Fotó: TV2

Az Exatlon Hungary a világ történéseitől hermetikusan elzárva készül. Szerencsére a versenyzők családtagjai biztonságban vannak, senkit nem érint testközelből a kialakult helyzet. Természetesen, amikor a produkció azt érzi, hogy már a játékosokat is be kell avatni a történésekbe, meg fogja tenni, ahogy a második évad idején is tette a világjárvány kirobbanásakor 

– írta közleményében a TV2. A koronavírus kirobbanása után tájékoztatta őket a stáb, elmondták, amit tudtak a világjárványról, és megnyugtattak mindenkit, hogy családjuk itthon jól van.

Most az egy nappal korábban kiesett csapattársam azzal fogadott a kiesettek szállásán, hogy otthon háború van 

– mesélte a Borsnak Tóth Dávid hazaérkezése után.

„Szabó Dorka az otthont Európára értette, nem Magyarországra, de így is letaglózott. Tudtam, hogy pattanásig feszült a két ország között a viszony, benne volt ez a háború sajnos a levegőben. Ennek ellenére is nagyon nehéz ezt felfogni, feldolgozni. Bízom benne, hogy sikerül mihamarabb rendezni a helyzetet a két ország között. "

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még soha nem történt a világelitbe jutó magyar hokiválogatottal

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi

LELKIZŐ

Petra gyászol: ilyen kapcsolatban volt a Házasság első látásra sztárja az elhunyt fitneszedzővel

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”