Létrehozva: 2022.04.09.

Meghurcoltatása után komoly betegség kínozza a TV2 sztárját

Az elmúlt egy évtizedben teljesen felfordult az élete.

Szerző ripost

Csaknem beleroppant több mint tíz éven át tartó adócsalási perébe Növényi Norbert. Az olimpiai bajnok birkózó tizenkét éve keveredett bele egy ügybe, aminek során hosszas pereskedéssel három éve felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság.

Növényi ez idő alatt megtanulta, hogy bajban ismerszik meg a barát, hiszen nagyon sokan elfordultak tőle.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„A fiam hat hónapos volt, amikor ez az ügy kipattant, albérletből albérletbe költöztünk. Hirtelen elveszítettem az összes munkám, senki nem akart velem dolgozni, pedig volt olyan rendező, aki szívesen forgatott volna velem, de amikor szóba került a nevem, elutasították. Hirtelen nem voltam már hiteles, meghurcolták a nevem. Sajnos, sok barátnak hitt ismerős tűnt el körülöttem, egy kezemen meg tudom számolni, hányan maradtak mellettem. Igaz a mondás, bajban ismerszik meg a jó barát” – mondta el a Blikknek Növényi. Majd így folytatta:

„Segédmunkára is jelentkeztem, de az építésvezető nem alkalmazott végül, nem akarta, hogy miattam a nyakára járjon a NAV. Ráadásul közben egy balesetben elhunyt a nővérem 28 éves fia, a testvérem pedig nem tudta feldolgozni a gyászt, és nem sokkal később őt is el kellett temetnünk.”

A sportoló nem úszta meg egészségügyi károsodás nélkül: pszichoszomatikus tünetek kínozzák az ügy kirobbanása óta.

A páromon is nyomot hagyott a stressz, de szerencsére már jól van. Én sem úsztam meg ép bőrrel, a mai napig tikkelek és több pszichoszomatikus tünetem van, amikkel már neurológusnál is jártam

– fogalmazott.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi