Létrehozva: 2022.04.29.

Most beszélt róla először: Mellfájdalmakkal küzdött Horváth Gréta

Horváth Gréta nagyon mélyen volt lelkileg.

Szerző rp

Mint mondja, Horváth Gréta pokolian intenzíven éli meg az érzéseket. Tavaly ősszel emiatt is volt nagyon mélyen lelkileg, ráadásul ez kihatott az egészségére is. Hát- és mellfájdalmakkal küzdött, és két hónapig nem tudott kigyógyulni az arcüreggyulladásából. Bár nem mondta ki, de exférjével, Meggyes Dáviddal való válása után rázódott helyre lelkileg és fizikailag is.

Fotó: YouTube

Most ősszel körülbelül két hónapig volt arcüreggyulladásom, amiből nagyon nehezen gyógyultam ki. Ennek valószínűleg lelki okai voltak. A Fül-orr-gégész is elmondta. Én január végétől vagyok jól. De úgy istenesen. Fájt a hátam és a bal mellem. Konkrétan fájt a mellem, de így folyamatosan. Napközben is, amikor beleszúrt, mindig a legrosszabbra gondoltam. Járok rendszeresen szűrésre, és mindig mondtam az orvosnak... Annyira ráfeszültem, és aztán csak elmúlt. Elmúlt a hátfájásom, elmúlt a mellfájásom

- árulta el Lilu netes riportjában Gréta, akire cukorbetegsége miatt felszaladtak a kilók is. Orvosi segítséggel azonban mostanra sikerült leadnia a felesleget. 

Ma néztem, pont 18,4 kg mínusz

- válaszolta boldogan az Instagram-oldalán az egyik rajongójának.

Szerző rp

Ez is érdekelhet

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

metropol.hu

Gyász: meghalt a 31 éves olimpiai játékos, a jövő reménysége

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi