Létrehozva: 2022.05.10.
Módosítva: 2022.05.10.

Az életet választotta: leoperálták a TV2 sztárjának melleit

Egy ritka génmutációt mutattak ki az orvosok a szervezetében.

Szerző ripost

Eltávolították Sydney van den Bosch melleit. A TV2 Szerencsekerék című műsorának háziasszonya a Glamour magazinnak őszintén nyilatkozott a mögötte álló nehéz időszakról.

Évekkel ezelőtt a szépség édesanyjánál emlőrákot diagnosztizáltak, amit az asszony szerencsésen legyőzött. A közös orvosuk azonban azt javasolta Sydney-nek, hogy vizsgáltassa meg magát, hiszen ez a daganat örökletes is lehet, és ha a genetikai hiba jelen van a szervezetében, az megnöveli a betegség kialakulásának lehetőségét.

Fotó: Ruff István / TV2

„A BRCA-génmutáció nagyon ritkán fordul elő, anyukámnak korábban mellrákja volt, s végignéztem, min ment keresztül, hogyan győzi le a betegséget. Két éve volt egy nőgyógyászati műtétem, az orvos, aki nemcsak nőgyógyász, hanem onkológus is, pontosan ismerte anyukám történetét. Ő hívta fel a figyelmünket először, hogy a mellrák bizony örökölhető” – mondta el a lapnak Sydney.

Elvégeztette a vizsgálatot, ami sajnos a lehető legrosszabb eredményt adta: örökölte a hajlamot, és az utána következő mammográfiás vizsgálat kimutatta, hogy kezdődő rosszindulatú daganat van az egyik mellében.

A műtét és a kezelések helyett azonban Sydney drasztikus döntést hozott. Úgy döntött, mindkét mellét eltávolíttatja, az operációra pedig tavaly decemberben került sor.

Nem a melleim határozzák meg a nőiességemet

– fogalmazott a magazinnak a Szerencsekerék háziasszonya, akit a családja és a barátai támogattak a döntésében.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

mandiner.hu

Kettős mérce: a németek Magyarország útját járják, de azért gúnyolódnak rajta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi

LELKIZŐ

Petra gyászol: ilyen kapcsolatban volt a Házasság első látásra sztárja az elhunyt fitneszedzővel

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”