Orbán Viktor: Magyarország támogatja a kínai békekezdeményezést

INSIDER
Létrehozva: 2022.05.24.

Csősz Bogi előre tudta? Évek óta készült a válásra

Már évekkel ezelőtt gondolt arra, hogy mi lesz, ha egyszer elválik férjétől.

Mint azt a Ripost megírta, tizenkét év után válhat el török férjétől Csősz Boglárka. A magyar luxusfeleségről eddig azt láthattuk, boldog kapcsolatban él Burak Talu vállalkozóval, akinek a vagyona megközelítőleg 700 milliárd forintnyi dollár. Úgy tűnik azonban, a pénz sem boldogít mindig, s válságba került Bogiék házassága. A pletykák szerint a férfi nem nézi jó szemmel, hogy felesége a saját lábán megállva önálló vállalkozásokba kezd. Talu azt szerené, ha felesége a klasszikus török feleség szerepét töltse be, azaz csak kísérgesse párját. 

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

A szeretet része az is, ha két ember el tudja egymást engedni 

- mondta a Hot! magazinnak adott exkluzív interjújában Bogi. „Mindig is sokat voltunk egymástól távol, és Burak hálás volt azért, amiért kettőnkért éveken át én hoztam nagyobb áldozatokat” - tette hozzá Bogi.

Bogi azonban valószínűleg felkészült egy válásra, mivel még 2019 elején nyilatkozott arról, hogy bár elsöprő volt a szerelmük, a luxusfeleség már akkor is elővigyázatos volt és készült B-tervvel. Szerinte a legjobb, ha egy nő ékszerbe fekteti a vagyonát, így, ha bármi baj van, rögtön pénzzé teheti azt, akár egy esetleges válás esetén is.

„Odakint minden nő a vagyonának nagy részét ékszerekbe fekteti. Ha egy feleség kérhet valamit, akkor az biztos gyémánt lesz. Nem számítanak a márkák vagy a ruhák, az az elv, hogy ami rajtam van, az az enyém, és ha olyan helyzetbe kerülök, akkor bármikor átforgathatom készpénzre. Pár ezer dollár rögtön a zsebbe. (...) Ha véletlenül megszorulnál, bajba kerülnél, rögtön pénzzé tehető, nekem ez a politikám, és mindenkinek ezt ajánlom, hiszen bármikor történhet bármi” - mondta el korábban, hozzátéve, hogy minden ünnepre ő is drága ékszert kért.
A Csősz Bogival készült anyagot a Hot! magazin szerdai számában olvashatod.


 

origo.hu

Tompos Kátya súlyos beteg, támogató estét tartanak a megsegítésére

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 9.: az Ikrek tervezze meg a lépéseit, a Mérleg jó tanácsokat ad

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Beújított Köllő Babett: így még biztosan sosem láttad a színésznőt!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott