Létrehozva: 2022.08.19.
Módosítva: 2022.08.19.

Ambrus Attila megrendítő vallomása: Nem foglalkozik többet az édesanyjával

Lassan végéhez közeledik Ambrus Attila családjának első nyara az új jövevénnyel. A Borsnak előszeretettel mesélte el, milyen mozgalmasan telt a kis kilenc hónapos Magorral az első vakációszezon, és milyen segítséget kapnak a nagyszülőktől. Kiderült azonban, hogy bár úgy tűnt, édesanyjával kibékültek és minden rendben van, mára megint rossz lett a viszony közöttük.

Szerző Ripost

Ambrus Attila kisfia, Magor 2021. november 12-én született, így most volt az első ny­ár, amit családjával töltött. Hatalmas öröm egy kisgyermek, ugyanakkor hatalmas felelősség is társul hozzá, és nem mindig minden fenékig tejfel. Főleg így, hogy egyikük egyéves lesz, a másikuk pedig 3 éves. Erről beszélt őszintén a Borsnak Attila.

Fotó: PT / Bors

„Néha kell a segítség”

„Rengeteget megyünk mindenhova a kicsivel. Együtt medencézünk, izzadunk” – kezdte a Borsnak Ambrus Attila, aki elmesélte, hogy a megannyi csoda mellett azért sokszor nehéz egy kisbabával.

„Hihetetlenül mozgalmasan telt a nyár, és nem is tudom, mikor pihentem ki magamat utoljára. Ellenben én nem panaszkodhatok, akinek igazán nehéz a dolga, az a feleségem. Ugyan reggelente egyszer-kétszer be tudok segíteni, de én megállás nélkül dolgozom, így a gyerekkel való nehézségek sokszor sajnos a páromra hárulnak. Most elkezdődött az ovi, szóval végre egy kicsit kapunk levegőt. Szerencsére a feleségem szüleire tudunk számítani, és akad olyan, hogy igényt is tartunk a segítségükre, hogy néha kicsit le tudjunk pihenni” – nyilatkozta a Viszkis, akitől amikor megkérdezték, hogy az ő édesanyja mennyire veszi ki a részét a nagyszülősködésből, meglepő dolgot árult el.

 

„Velem 50 évig nem foglalkozott”

„Az én édesanyámmal úgy tűnt, hogy minden rendben lesz. Már egyszer ki is békültünk, de ez összvissz odáig tartott, amíg be nem jelentette, hogy ő nem hajlandó eljönni a gyerekek keresztelőjére” – ecsetelte felháborodottan a keramikus, majd elmesélte, hogy anyukájával kapcsolatban milyen elhatározásra jutott. „Ekkor jöttem rá, hogy talán végleg le kell húznom anyámat a térképről, és nem foglalkozni vele többet. Tiszteletben tartom az ő vallását, de egyszerűen nem hajlandó felfogni, hogy a világon a legelső nem Isten, hanem az unokái, a családja. Az egy dolog, hogy velem 50 évig nem foglalkozott, de nem akarom végignézni, hogy az unokáival, a gyerekeimmel is ugyanezt csinálja. A vallás az legyen az ő dolga, de innentől kezdve én már nem foglalkozom ezzel többet, nem éri meg” – tette hozzá.

Fotó: Life TV

Nem ez az első eset

Ahogy azt korábban megírtuk, Ambrus Attila nem először harcol édesanyjával, mivel az asszony a hetvenes években megismert egy vallást, amely szerint azóta a mindennapjait éli. Ahogy korábban mesélte nekünk, a faluban fekete bárányként tekintettek anyukájára annak idején.

„Az anyám Jehova tanúja, ők pedig a vallási nézeteik miatt nem ünneplik a karácsonyt. Nekik más az értékrendjük ezzel kapcsolatban is. Nem tudok mit kezdeni ezzel. Vagy tudomásul veszem, vagy bevágom a durcát. Viszont én azt vallom, hogy addig kell a szeretteinkkel együtt lenni és tartalommal megtölteni az életet, ameddig ezen a világon vannak. Utána már hiába bánjuk, ha valamit elrontottunk” – mondta karácsonykor a Borsnak Attila.

 

Nem kell több gyerek!

Amikor rákérdeztek Attilánál, hogy gondolkozott-e, illetve szeretne-e egy harmadik trónörököst, akkor kedves kuncogás mellett röviden ennyit felelt:

Ha húsz évvel fiatalabb lennék, gond nélkül. Ennyi idősen már nem hiszem, hogy felelősségteljes döntés volna. Így is folyton dolgozom, és sokszor úgy érzem, a két gyerekemmel sem tudok elég időt tölteni.

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott