Létrehozva: 2022.10.03.

Előkerült Komár László titkos hagyatéka

Az énekes lánya meghallgathatja édesapja üzenetét.

Szerző Ripost

Nem sokkal azután, hogy elhunyt Komár László egykori bizalmasa, akire az énekes tíz évvel ezelőtt rábízta a hagyatékát, a Bors megtalálta a rejtélyes üzeneteket hordozó kazetták mostani őrzőit. Mivel nekik nincs kapcsolatuk az énekes lányával, valószínűleg a lap révén találhatnak egymásra.

 

Komár László tíz évvel ezelőtti halála előtt három mikrokazettát hagyott örökségül egy szem lányára, Karolinára, aki 18 éves korában juthat a felvételekhez. A zenész halála előtt már tudta, hogy nem él sokáig, ezért felkereste régi barátját, Stark Ferencet. Neki adta át a titkos üzeneteket tartalmazó kazettákat a lányának címezve.

Komár Karolina kezeihez. 2012. 02. 28. 

– írta 2012-ben a művész saját kezűleg a borítékra. 

Miután azonban Stark Ferenc hónapokkal ezelőtt meghalt, kétségessé vált a hagyaték sorsa. A Bors újságírója most megtalálta az elhunyt egyik fiát. A neve elhallgatását kérő férfi nem akart interjút adni, de annyit elmondott, hogy édesapja fontosnak tartotta Komár Lászlóval való barátságát, így az ő iránta érzett tiszteletből is teljesítik a végakaratát.

Testvéremmel együtt őrizzük Komár László titkos hagyatékát, s reméljük, átadhatjuk a lányának 

– mondta a férfi, aki apja temetése után döntött úgy a bátyjával, hogy ha eljön az idő, valamilyen módon üzennek a hagyatékról Karolinának, aki két hét múlva tölti be a 18. életévét. 

origo.hu

Azahriah miatt nem lehet európai kupadöntő Budapesten?

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

hirtv.hu

Míg Magyarországot bírálja Brüsszel a kínai elnök látogatása miatt, addig Franciaországot nem kritizálja + videó

origo.hu

Ismert magyar honvédezredes halt meg az M1-esen tragikus balesetben

astronet.hu

Bölcsesség és Győzelem angyala védelmez minket május 11. és 15. között

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Rejtély Jászberényben, ezt találta egy iskoláslány a fűben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Szívszaggató: Avicii halálának évfordulóján elhunyt az egykori szerelme

LELKIZŐ

Szívszorító fotó, a temetőből jelentkezett Vajna Timi

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról