Létrehozva: 2022.10.04.
Módosítva: 2022.10.04.

Hosszú évek után interjút adott Albert Györgyi utolsó szerelme

Dániel újra szerelmes, de Györgyi emlékét örökké őrzi.

Szerző Ripost

Tizennégy éve hunyt el Albert Györgyi. Az akkor mindössze 44 esztendős újságíró utolsó szerelme, Galsai Dániel azóta továbblépett, ám ennyi év után is őrzi az emlékét. Györgyi és Dániel érzelmei 16 évnyi barátság után értek szerelemmé. Az újságírónő túl három váláson, a halála előtti nyáron tudatta, hogy negyedszer is férjhez megy, majd hirtelen felbontotta az eljegyzését. Dániel a szerelme halála után összetört, ám az idő begyógyította a sebeit. Hosszú évekkel a tragédia után újra szerelmes lett egy tehetséges költőnőbe, és boldogságát azóta is őrzi.

Fotó: Ripost

„Györgyi az életemnek egy fontos és örök része. Sok időbe telt, míg tovább tudtam lépni, de egyenesbe jöttem, aztán bekopogtatott maga a csoda, a szerelem is. Azt hiszem, van élet a halál után. Dolgozom, csinálom, amit szeretek, és olyan életet élek, egy olyan kapcsolatban, amelyre Györgyi is azt mondaná, hogy így a jó” – kezdte a Blikknek Dániel, aki annak idején több bántó megjegyzést kapott akár Györgyi ismerőseitől is, pedig a bűne csupán annyi volt, hogy nem osztozott a gyászban, és a mai napig csendesen emlékezik meg egykori párjáról. „Nem sértettségből nem álltam ott a sírjánál a megemlékezéskor, amikor mindenki más ott állt. Kerültem a reflektorfényt. Ott voltam a búcsúztatóján, ahogyan a temetésén is. A mai napig látogatom a sírját, de sosem a születésnapján vagy évfordulók alkalmával. Akkor szoktam kimenni, amikor kevesen vannak” – vallotta be.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”

LELKIZŐ

Megszakad a szív: Így néz ki a temetés után bő két héttel Tordy Géza sírja – fotó

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg