Létrehozva: 2022.10.19.
Módosítva: 2022.10.19.

Kása András: Remélem, hogy az unokám teljes életet élhet

Az Exatlon és az Ázsia expressz sztárjának unokája igazi harcos. A koraszülött kisfiú egy műszer segítségével élhet teljes életet.

Kása András igazi harcos, amit bizonyított már az Exatlonban és most az Ázsia Expresszben is, ahol Rozs Geri párjaként mérettette meg magát. Unokája, az alig pár hónapos Olivér szerencsére örökölte nagypapája szívósságát. Mint ismeretes, a TV2 sztárjának unokája éppen egy horvátországi nyaraláson, koraszülöttként jött a világra és sajnos két nappal később komplikációk léptek fel nála. Előszőr leállt a veséje, majd összeomlott a tüdeje, vérmérgezést kapott, majd át kellett esnie egy szemműtéten és egy agyi beavatkozáson is. 

Fotó: Ripost

A kis Olivér megpróbáltatásai azonban ezzel még nem értek véget. Igaz, hogy nemrég végre át tudták szállítani Ausztriába, hogy közelebb lehessen a szüleihez, de egy újabb műtétet kellett végrehajtani rajta, mert az agyvérzés következményeként nem szívódott fel az agyvize, ami miatt egy úgynevezett sönt beültetésére került sor. Kása András erről mesélt a Ripost-nak. 

"Épp tegnap volt Olivérnek egy kisebb műtétje. Most megnézik, hogy működik ez az eszköz, és ha minden jól alakul, akkor teljesen beültetik neki. Bízhatunk benne, hogy ezt majd csak egyszer kell nála kicserélni úgy húsz év múlva" - kezdte lapunknak András, aki a könnyeivel küzdve folytatta. 

Jó esély van rá, hogy Olivér később teljes életet élhet.

"Mi egy fantasztikus család vagyunk és minden erőnkkel a jóra koncentrálunk. Azt valljuk, hogy ha az ember bízik valamiben és azt akarja, hogy minden jó legyen, akkor jó is lesz!" - tette hozzá az Ázsia Expressz első kiesőpárosának tagja. 

 

 

 

origo.hu

Így zajlottak Hszi Csin-ping kínai államfő fogadásának előkészületei a Budai Várban

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

metropol.hu

„Röfögést hallottam egy bokorból” - sosem jönnél rá, hogy milyen állatok kószálnak Óbudán

vg.hu

Változott a földtörvény, kiskapuk záródtak be

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

travelo.hu

Romániától egészen Németországig utazott egy kiskutya a sofőr tudta nélkül

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott