Létrehozva: 2022.11.09.

Megtörte a csendet John Lennon gyilkosa: „Gonoszság volt a szívemben”

Immár tizenkettedik alkalommal kérte, hogy helyezzék feltételesen szabadlábra a zenész gyilkosa. A bíróság újfent döntött a sorsáról.

Szerző Ripost

John Lennon a 20. század egyik legnagyobb hatású angol énekese, zeneszerzője, költője és a The Beatles alapítója volt. Meggyilkolása az egész világot megrázta. A korai halálával hatalmas veszteség érte a zenészvilágot.

Fotó: YouTube

1980. december 8-án New Yorkban Mark David Chapman gyilkolta meg. Miközben Lennon elsétált mellette, Chapman azt kérdezte: „Mr. Lennon?”. Ahogy Lennon megfordult, Chapman úgy helyezkedett, amit a szemtanúk „harcállás”-nak neveztek, majd lőtt: ötször. Az egyik mellément, a többi Lennon hátát és vállait érte. Az egyik lövedék az aortáját találta el.

Hosszú idő után a feltételes szabadlábra helyezési bizottság előtt szólalt fel Mark David Chapman. A bizottság eddig 11 alkalommal tagadta meg a kérvényét. Mark most azzal érvelt, tudta, hogy helytelen volt megölni a legendás zenészt, de a hírnévre vágyott.

„Nem fogok semmi mást vagy senki mást hibáztatni, amiért ide jutottam. Gonoszság volt a szívemben. Valaki akartam lenni, és ezt semmi sem akadályozhatta meg. Tudtam, hogy mit teszek, és tudtam, hogy ez gonosz. Tudtam, hogy helytelen, de annyira akartam a hírnevet, hogy hajlandó voltam mindent odaadni érte, és kioltani egy emberi életet" - mondta Chapman a testületnek.

Chapman jelenleg 20 évtől életfogytig tartó szabadságvesztését tölti a New York-i Hudson-völgyben található Green Haven büntetés-végrehajtási intézetben. Az évek során többször is megbánást tanúsított a feltételes szabadlábra helyezési meghallgatásai során. Chapman következő meghallgatását 2024 februárjára tűzték ki - tudta meg az abc news. 

 

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

hirtv.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”