Létrehozva: 2023.03.11.

Saját stúdiójában vallatták Hajdú Pétert - Videó

Hajdú Péter belement a játékba és helyet cserélt a Bors újságírójával. Ez lett belőle...

Hajdú Péter rutinos interjúalany, hiszen sok éve szereplője és egyben tartalomgyártója a honi bulvárnak. Nem is könnyű olyan helyzetet teremteni számára, amiben nem érzi komfortosan magát. A Borsnak ugyan nem az volt a célja, hogy kellemetlen szituációba sodorja, de azért kíváncsiak voltak, hogy viseli, ha éppen a Frizbi stúdiójában kérik arra, hogy vegyen részt egy "fordított" napban. Vagyis, hogy üljön át íróasztala mögül a sárga kanapéra és válaszoljon őszintén a feltett kérdésekre. 

Fotó: Bors

Nos, Hajdú Péter nem csak hogy belement a játékba, de állta is a sarat. A vele készített interjúból két részletet már láthattak a Ripost olvasói. Péter elmesélte, hogyan sikerült megszereznie a spanyol középfokú nyelvvizsgáját úgy, hogy szinte egy szót sem beszél az említett nyelven, majd felidézte bohó, fiatal éveit, amikor sportot űzött a csajozásból, vagyis a skalpvadászatból. De Péter nem adott kitérő választ akkor sem, amikor a lap arról faggatta, hogy nehéz-e vele élni, mesélt arról is, hogyan használta a bulvárt karrierje kezdetén és nem tért ki akkor sem, amikor Friderikusz Sándorhoz fűződő kapcsolata került szóba. Egy ponton pedig el is érzékenyült, hiszen felvetődött témaként az édesapja, akivel kilenc éven át, egészen a férfi haláláig rossz viszonyban voltak. 

"Nagyon sokáig jó volt a kapcsolatom édesapámmal." 

Az utolsó kilenc évben valóban nem beszéltünk egymással, vagyis az élete utolsó kilenc évében, de erről nem én tehetek.

"Egyértelműen ő… Én nagyon sokszor üzentem a keresztapámmal, hogy hajlandó lennék rendezni a kapcsolatunkat, de kikötöttem, hogy hozzájuk nem megyek, mert az új feleségével volt egy olyan konfliktus, ami nagyon mély nyomot hagyott bennem" - idézte fel a Bors kérdésére emlékeit Hajdú Péter, aki ennek ellenére megpróbált békejobbot nyújtani édesapjának.

"Üzentem, hogy ő jöhet hozzánk bármikor és meglátogathatja az unokáit. Dávidot például soha nem is látta… Én próbáltam és azt gondolom, hogy megtettem mindent és magamban le is rendeztem mindent. Megbocsájtottam, pedig nagyon csúnyán viselkedett velem és az édesanyámmal. Ha én lettem volna a hibás, akkor most sokkal inkább lenne lelkiismeret-furdalásom, mint most" - zárta le a témát a Frizbi műsorvezetője.

 

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”