Létrehozva: 2023.04.02.
Módosítva: 2023.04.02.

Valkusz Milán őszinte vallomása – Ezen stresszel hetek óta

Most vasárnap már a Sztárban Sztár elődöntője miatt izgulhatnak a televíziónézők, na meg a versenyzők. Már csak öt énekes van versenyben, Valkusz Milán a Ripostnak többek közt azt is elárulta, milyen eredménnyel lenne elégedett.

Eddig sem volt unalmas a Sztárban Sztár idei évada, de ma este már a döntőbe jutás a tét. Az elődöntőben újra két dallal állnak színpadra a versenyzők, az egyiket ráadásul saját maguk választhatták.

Valkusz Milán sokat stressszel a produkciói miatt Fotó: Szabolcs László / Ripost


„Bevallom, sokat stresszelek”

Valkusz Milán saját bevallása szerint: laza pasi. A Sztárban Sztárnak is úgy indult neki, hogy mindegy a végeredmény, mert ez egy tök jó buli. De persze ettől függetlenül minden produkcióját komolyan vette, alázattal állt hozzá az utánzásokhoz. Múlt héten Trap kapitánnyal párbajoztak, hatalmas hangulatot csináltak, a zsűri felszabadultan bulizott.

Ez a hetedik hét, érzem is magamon, hogy nyűgös vagyok

 – kezdte Valkusz Milán. – De attól még ugyanolyan lelkesen készülök az elődöntőre, mint eddig. És bár tényleg lazának tartom magam, de ettől ez még egy verseny, bevallom, sokat stresszelek, hogy minden úgy sikerüljön a színpadon, ahogy szeretném. Most már a döntő a tét, de nem mondom ki, hogy nyerni akarok. Maximalista vagyok és akkor vagyok elégedett, ha jól teljesítek. Nem akkor, ha a zsűritől ötven pontot kapok, vagy sokan szavaznak rám. Persze az is jó érzés, de az a lényeg, hogy magammal elégedett legyek.

 

Szerettei mindig a stúdióban szorítanak

A ValMar duó énekesét a legtöbbször édesanyja és barátnője, Petra is elkíséri az élő show-ra.

"Persze tudom, hogy ott vannak, de a reflektoroktól nem látom őket. Megnyugtat a jelenlétük, de amikor felmegyek a színpadra, akkor minden más megszűnik. Olyan, mintha full egyedül lennék egy hatalmas arénában! Most is erre készülök, a választott dalom egy külföldi nagy rockzene sok szöveggel, most is halálra fogom izgulni magam!"

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

mandiner.hu

Drága autókkal, csúcstechnológiával felszerelve mentek Debrecenbe Magyar Péter szekusai

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi