Létrehozva: 2023.05.29.

Csepregi Éva várja a beígért szerelmet, amit tavaly jósoltak neki

Utánajártunk, bevált-e, amit tavaly jósoltak Csepregi Évának. A siker bejött, a szerelemre és unokára még várnia kell.

Csepregi Éva hisz az asztrológiában, s abban, hogy születése pillanatában már eldőlt egész életére a sorsa.

Lesz sorsszerű találkozása valakivel"

Emiatt időről időre ellátogat asztrológusához, aki tavaly kecsegtető jövőképet festett neki. Legutóbb szerelmet, unokát és sikert is jósoltak neki a csillagok, illetve, asztrológusa, Ízing Klári. A Bors most pedig utánajárt, mi az, ami azóta meg is valósult Éva álmai közül. 

Csepinél látni, hogy még abszolút nagy az esély arra, hogy lesz sorsszerű találkozása valakivel" − fogalmazott akkor a szakértő. 

Még semmi változás e téren" − szögezte le most a Borsnak a Neoton Familia énekesnője, aki már nagyon szeretne unokázni is, ugyanakkor úgy tűnik, még arra is várnia kell, hiszen egy szem fiánál, Heatlie Dávidnál és feleségénél, Dórinál még nem jön a baba. Ugyanakkor szó sincs kétségbeesésről, mi több, úgy tűnik a jóslat alapján a siker igencsak Évára kacsintott: a zenekar naptára is színültig megtelt, jobbnál jobb fellépésekre készülnek.

Csepi szobabiciklizik, súlyzózik

S hogy mi tartja fitten az idén októberben 70. születésnapját ünneplő énekesnőt?

Van egy szobabiciklim, és heti kétszer jár hozzám egy gyógytornász, akivel súlyzóval vagy anélkül, kimozgatjuk az izmokat. 

Az ízületeimre nagyon jó hatással van a rendszeres mozgás, így jól bírom a fellépéseken is, még ha kánikula is van!"

Lett egy lányom is"

Az énekesnő nemrég kedves nosztalgiával emlékezett vissza élete főbb állomásaira:

A harmincas éveim voltak a legszebbek. Állandóan jöttünk-mentünk a Neotonnal, hol Barcelonában voltunk, hol Madridban, de turnéztunk Japánban, Kubában és Bulgáriában is. Lassan beérett a magyar siker is. Fiatalon egyszerűbb volt: elég volt egy kis neszesszer, meg egy bőröndnyi ruha, mai fejjel jobban rá kell készülnöm a munkára. Ráadásul az ember fiatalon hamar regenerálódik, nem kell annyi alvás."

Harminckilenc voltam, amikor megszületett a fiam, Dávid. Onnantól három-négy évem csak róla szólt. Sokat hozzáadott az anyaság az életemhez, boldog voltam, hogy babám lehet. Úgy gondoltam, hogy az utolsó pillanatban lettem szülő. Dávid igazi ajándéka az életemnek. Azóta megnősült, így lett egy lányom is"

 

origo.hu

Megvan a demencia elleni csodafegyver; kiderült, mit kell enni a betegség elkerüléséhez

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

metropol.hu

Komoly döntést hozott a Tankcsapda sztárja

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

mandiner.hu

A spanyol kormány mindenáron kiszúrna Magyarországgal – a dolgozók félnek

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”