Létrehozva: 2023.06.03.

Szabó Franciska kiábrándult a szerelemből: "Évekig nem akarok senkit!"

Egy szakítás mindig megviseli az embert, tudja ezt Szabó Franciska is, akinek el kellett menekülnie volt párjától. Az Exatlon közönségkedvence nemrég hagyta el amerikai élettársát, akiről egyre durvább dolgok derültek ki.

A Ripost írt arról először, hogy pár rózsaszín ködös hónap után eltűntek Szabó Franciska oldaláról a párjával közös képek. Azóta kiderült, a cselgáncsbajnok elmenekült az amerikai testépítőtől, akivel pedig korábban már a családalapítást tervezték.

Szabó Franciska, YouTube videógrab
Franciska tudja, segítségre van szüksége   Fotó: YouTube

Szabó Franciska: Velem is baj van, mindig a toxikus pasik vonzanak!

A domina pankrátorként és fürdőruhamodellként is népszerű sportoló mindig is kemény nőnek tartotta magát, emellett jó emberismerőnek is. Ezért sem érti, exe hogy tudta így megvezetni, hogy nem vette észre: kihasználja.

Még amikor összejöttünk, azzal dicsekedett, hogy havi 20 ezer dollárt keres

 – mesélte a Ripostnak Franciska. "Mondtam is neki, hogy na végre egy pasi, akit nem nekem kell eltartanom! Aztán amikor én is elárultam, mennyit keresek egy-egy show-val, viccelődött, hogy akkor viszont én leszek a sugar mami. Később aztán kiderült, nem is viccelt, tényleg én voltam! De olyan ügyesen manipulált, hogy nem vettem észre, mindent, még a hawaii nyaralásunkat is én fizettem… Mekkora bolond voltam? De persze én is hibás vagyok, nem akarom rákenni az egészet! Velem is ban van, ezen dolgoznom kell majd, mert mindig a toxikus pasik vonzottak!"

„Évekig nem kell férfi”

Szabó Franciska még mindig beleborzong, mit tett vele exe.

Ő szociopata, akit a drogok is irányítottak. Hol fenyegetett a szakítás után, hol sírt, miközben én meg elkezdtem belecsúszni egy depresszív spirálba. Egyre többször volt pánikrohamom, már dolgozni se tudtam, nem mertem elvállalni egy munkát se, nem voltam önmagam! Amióta végleg vége, felszabadultam! Az biztos amerikai pasi nem kell soha többé, de más se, évekig nem akarok senkit!

LELKIZŐ

Durva dolgok derültek ki Szabó Franciska exszerelméről

A tőle megszokott őszinteséggel beszél szakításáról Szabó Franciska. Az Exatlon szőke bombázója mindent kitálalt kapcsolatáról, ami pár hónap alatt rémálom lett. Az Amerikában domina pankrátorként befutott sportoló bevallotta: saját hiszékenységének köszönheti, hogy nem vette észre, kivel él valójában.

LELKIZŐ

Durva dolgok derültek ki Szabó Franciska exszerelméről

A tőle megszokott őszinteséggel beszél szakításáról Szabó Franciska. Az Exatlon szőke bombázója mindent kitálalt kapcsolatáról, ami pár hónap alatt rémálom lett. Az Amerikában domina pankrátorként befutott sportoló bevallotta: saját hiszékenységének köszönheti, hogy nem vette észre, kivel él valójában.


 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

metropol.hu

Nekik köszönhetjük őket: így néz ki Dzsudzsák, Dibusz, Varga Barnabás és a többiek anyukája - galéria

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi

LELKIZŐ

Petra gyászol: ilyen kapcsolatban volt a Házasság első látásra sztárja az elhunyt fitneszedzővel

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze