Létrehozva: 2023.08.09.

Kiderült, mi okozta Robert de Niro unokájának a halálát

Most már biztosan kijelenthető, hogy ez okozta Leandro De Niro-Rodriguez halálát. Vizsgálatok mutatták ki, hogy mi volt a szervezetében.

Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, Robert De Niro 19 éves unokája életét vesztette. Leandro De Niro-Rodriguezre július 2-án egy széken ülve találtak rá holtan a New York-i Wall Streeten található lakásban.

A vizsgálatok megállapították, hogy a fiú halálát drogtúladagolás okozta Fotó: Pixabay (Illusztráció!)

Egy héttel később pedig már el is temették, ugyanabban a temetőben, ahol dédapja is nyugszik. A fiú halálának körülményeiről kezdetben nem árultak el pontos részleteket. Kedden azonban a New York-i vezető orvos szakértői hivatal hivatalosan is megerősítette, hogy drogtúladagolás végzett a fiatallal.

A szakértők az orvosi vizsgálatok során több szert is kimutattak a 19 éves fiú szervezetében. Úgy fogalmaztak, hogy „illegális szerek mérgező kombinációja okozta” a halálát. A boncolási jegyzőkönyv szerint Leandro De Niro-Rodriguez szervezetében fentanil, bromazolám, alprazolám, 7-aminoklonazepám, ketamin és kokain is volt a halála napján.

LELKIZŐ

Újabb fordulat Robert De Niro unokájának halála ügyében

A letartóztatás kapcsán új információk kerültek napvilágra.

LELKIZŐ

Újabb fordulat Robert De Niro unokájának halála ügyében

A letartóztatás kapcsán új információk kerültek napvilágra.

A fiú édesanyja, Drena De Niro már korábban megerősítette a gyanút, miszerint a tinédzser halálát drogtúladagolás okozhatta.

Valaki fentanillal megspékelt tablettákat adott el neki, amikről tudták, hogy meg vannak spékelve, mégis eladták neki

- emlékeztetett az anyuka egy korábbi kommentjére a Page Six.

 

origo.hu

Új csalás terjed az autósok körében, egyre többen próbálkoznak ezzel a trükkel

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

mandiner.hu

Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”