Magyar Péter édesapja meglopta, zsarolta, késsel fenyegette a saját rokonát

INSIDER
Létrehozva: 2023.09.08.

Így gyalázta meg séfje ételét Krausz Gábor

Múltjáról vallott a sztárséf.

Krausz Gábor az érettségi után kezdett elmélyülni a gasztronómia világában. Rengeteget küzdött, hogy bekerüljön a legjobbak közé, de közben voltak olyan pillanatai is, amikre nem szívesen gondol vissza. Most a Séfek séfe zsűritagjaként mégis felidézett egy ilyent. 

Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba

Elmesélte, hogy kezdetben egy szerényebb étteremben dolgozott, ahol két hónapig nem is adtak a kezébe kést, csak krumplit és hagymát pucolt nap mint nap. Később sikerült bejutnia a Gundel Étterembe, ahol Kalla Kálmán volt a séf, neki kellett bizonyítania a nevével fémjelzett híres csirkefogás elkészítésével.

A séf úr nem volt bent, ezért az alatta dolgozó séf azt mondta, hogy gyorsan tegyem be a mikróba, jó lesz az úgy! Abban a pillanatban, amikor csipogott a mikró, megjelent Kalla Kálmán. Sosem felejtem el, ahogyan akkor rám nézett! Azt mondta: Drága fiam, meggyaláztad az ételem

– árulta el a hot! magazinnak

A sztárséf hozzátette: akkor megfogadta, hogy soha többé nem csinál ilyet, és azóta is tartja magát a fogadalmához. 

 

origo.hu

Kifütyülték, nevetségessé tették az ukránoknak hízelgő német külügyminiszternőt - videó

ripost.hu

Mindenkit meglepett Klopp: ezt tette Szoboszlaival utolsó napján a búcsúzó edző

life.hu

Brad Pitt kedvenc gyereke 18 éves lett: Shiloh már meghozhatja a saját döntéseit

mandiner.hu

Csütörtök reggelig kettészakadhat Románia

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

magyarnemzet.hu

Nagy Ervin durva elszólása a szakadékba lökheti Magyar Péter baloldali vándorcirkuszát

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

mindmegette.hu

Hatalmas tömeg várta, hogy bejusson a ma nyíló Primarkba

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

ripost.hu

Most jött: robbanás történt Magyarországon, nagy a baj

ripost.hu

Vad angyal, Esmeralda: mennyire emlékszel a sorozatokra?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Üzent a túlvilágról Berki Krisztián szelleme

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Egyre nagyobb a pocak: már a 25. héten jár Patai Anna

LELKIZŐ

Zimány Linda besokkalt, ügyvédekkel támad

LELKIZŐ

Sosem volt még ilyen gyönyörű: csak úgy sugárzik új szerelme mellett Tóth Gabi

LELKIZŐ

Kilátástalan a helyzet? Lesújtó hír érkezett Katalin hercegnéről