LELKIZŐ

Szerző L.A.

Létrehozva: 2024.01.01.

„Minden fáj" – Megrázó vallomást tett Kulcsár Edina, nagyon aggódnak a követői

Az édesanya új bejegyzése nem a vidámságról szól.

Kulcsár Edina ritkán beteg, most azonban a karácsony nagy részét lázasan töltötte.

Kulcsár Edina / Fotó: Knap Zoltán

Ritkán vagyok beteg, viszont most a karácsonyi időszakra, sikerült nagyon-nagyon lebetegednem. El is felejtettem, hogy létezik ilyen állapot, amikor lábra is alig tud állni az ember, és szó szerint minden fáj, de túl vagyok rajta

– kezdte posztját Edina.

Szóval nálam így teltek az ünnepek, illetve hosszas gondolkodással, mert bőven volt időm sok mindent átgondolni, ameddig feküdtem. Ilyenkor mindig rájövök, hogy mennyire esendő az ember és, hogy mennyire vigyázni kell az egészségre. Persze ezzel mindig is tisztában voltam, de 3 gyermekes édesanyaként már komolyabban veszem ezt is, hiszen szükségük van rám. Remélem mindenki másnál egy kicsivel jobban teltek az ünnepek, bár alapvetően én is pozitívan éltem meg ezt az időszakot, abból a szempontból, hogy az idejét sem tudom annak, mikor feküdtem utoljára ennyit.

Edina egy képet is csatolt a poszthoz magáról, a követői szerint viszont nagyon szomorú ezen a tekintete, így többen aggódni kezdtek érte. A tekintete valószínűleg a betegségnek köszönhető, ami megviselte.

Ez a szomorúság tekintete..ismerős.. erőt kívánok

– írta Edina egyik rajongója.

Milyen szomorú a tekinteted

– értett egyet egy másik.

 

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

vg.hu

Már nem Kína Németország első számú kereskedelmi partnere

ripost.hu

Zseni vagy, ha sikerül megoldanod ezt a trükkös matematikai fejtörőt

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott