Létrehozva: 2024.04.10.

Kiderült: ekkor helyezik örök nyugalomra Tordy Gézát

Tordy Géza Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét április 18-án helyezik örök nyugalomra a Farkasréti temetőben - közölte a Nemzeti Színház szerdán az MTI-vel.

Tordy Géza 85 éves korában, március 30-án hunyt el. Búcsúztatását 13 órakor, római katolikus szertartás szerint tartják.

Tordy Géza
Fotó: Honéczy Barnabás

Tordy Géza Budapesten született 1938. május 1-jén. Már 16 évesen tagja volt Versényi Ida műkedvelő színjátszó körének. 1956-ban felvették a főiskolára, de abban az évben nem indult színészképzés, azonban Zách János, a kaposvári színház igazgatója odavette segédszínésznek. Somogyból Szegedre került két évre, majd 21 évesen a Magyar Néphadsereg Színháza (a Vígszínház) tagja lett. 1963 és 1967 között a Madách Színházhoz kötötte szerződése, aztán visszatért a Vígszínházhoz.

Ekkor már rendezett is, darabjait a veszprémi Petőfi Színház mutatta be. 1992-től a Győri Nemzeti Színház prózai tagozatának művészeti vezetője, 1995-től a Budapesti Kamaraszínház főrendezője volt, és évtizedekig oktatott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

A közönség egyik kedvenceként színházban, filmen és a televízióban is kiemelkedő alakításokat nyújtott, rendezőként több mint 60 darabot állított színre.

Művészete elismeréseként 1970-ben és 1977-ben megkapta a Jászai Mari-díjat, 1980-ban lett érdemes művész, 1988-ban kiváló művész, a Kossuth-díjat 1991-ben vehette át. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettje, a Hegedűs Gyula-díjat, az Ajtay Andor-díjat, a Bilicsi Tivadar-díjat és a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt is megkapta, az utóbbit elsőként neki ítélték oda a művésznő születésének 60. évfordulóján. 2005-ben a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai közé is beválasztották. 2008-ban lett a nemzet színésze lett, 2011-ben Prima Primissima díjat kapott.

Tordy Gézát a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Vígszínház, a Győri Nemzeti Színház és a Nemzeti Színház is saját halottjának tekinti.

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”

LELKIZŐ

Megszakad a szív: Így néz ki a temetés után bő két héttel Tordy Géza sírja – fotó

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg