Létrehozva: 2015.09.30.

Veszélybe került Németh Kristóf kapcsolata

A színész és újdonsült táncos kedvese igazi álompárnak számítanak, ám a szerelmesek újabban ki sem látszanak a munkából, és a sok elfoglaltság elszakította õket egymástól.

Szakmailag sikert sikerre halmoz Németh Kristóf, aki a Játékszín igazgatójaként egy igazán sikeres idénykezdeten van túl. A színész örömét azonban alaposan beárnyékolja, hogy mostanában alig látja új szerelmét, Juditot. Az Operettszínház csinos táncosnője ugyanis rengeteget utazik, hogy külföldön is beindítsa táncos karrierjét, és Kristóf is egyfolytában ingázik az országban.

A Barátok közt egykori sztárja, aki a nyáron volt feleségével vakációzott, mindent megtesz, hogy áthidalja a közte és kedvese között kialakult távolságot. Ha kell, akkor több száz kilométert vezet, és még attól sem riad vissza, hogy repülőre üljön, és Németországban látogassa meg a fiatal táncosnőt.

"Nehezen, de próbálunk minél több időt együtt tölteni. Volt, hogy ő jött Szegedre a bemutatónkra, és olyan is, hogy én mentem Bajára az Operett vendégjátékára. Épp hétfőn jött haza Kölnből, ott szintén én látogattam meg."

- vallott a Blikknek a nehéz időszakról az elfoglalt színházigazgató, aki egyelőre biztos benne, hogy szerelmük erősebb, mint az őket egymástól elszakító távolság.

Azt persze mindketten tudják, hogy a tűz életben tartásához elengedhetetlen a másik közelsége, és a külön töltött idő nem tesz jót egyetlen kapcsolatnak sem.

origo.hu

"A világ legszexisebb nője": őrjítően dögös bombázó az olasz sztárfocista gyönyörű magyar felesége - képek

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Szenzációs gólyahírt jelentett be Csuti szerelme: kisbabával bővül a család

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

life.hu

Met-gála 2024: táncuk is bizonyítja, még mindig lángol a szerelem Nicol Kidman és férje között - Fotó

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka