Létrehozva: 2016.04.05.

Gyereket akar a 39 éves Polyák Lilla 16 évvel fiatalabb szerelmétől!

Bár sok a kétkedõ az Operett Színház új szerelmespárja körül, a fiatal színész, Gömöri András Máté biztos kapcsolatukban, és mielõbb közös kisbabát szeretne.

Nagy port kavart, amikor néhány hete kiderült, Polyák Lilla beleszeretett a nála jóval fiatalabb Gömöri András Mátéba. A kétkedők talán most elhallgatnak, hiszen kiderült, a színész szándékai nagyon is komolyak, és családot tervez a Lillával.

"Együtt tervezzük a jövőt. Nem a korkülönbségtől függ egy kapcsolat működőképessége. Kérdés számomra, miért borzolja a kedélyeket, ha a nő az idősebb?

Nem kötöm korhoz a gyermekvállalást, nem tartom magam túl fiatalnak. Konkrétumokat még nem beszéltünk meg Lillával, de gondolom, ahogyan eddig minden, ez is korán eljön majd az életemben”

- mondta Borsnak Gömöri, aki hamarosan végleg átköltözik Polyák Lillához.

"Olyan komoly lett a szerelmünk, hogy ugyan még megvan az albérletem, de nem sokáig, hiszen úgyis Lillánál töltöm az időmet. Õ a legcsodálatosabb nő, akivel valaha találkoztam „ - áradozott a színész.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka