Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.06.16.

Ismét terhes a világ egyik legszebb nője!

A szexi színésznõ és jóképû férje kitörõ örömmel jelentették be, hogy második gyermeküket várják.

Az elmúlt négy évben Ashton Kutcher és Mila Kunis élete maga a megvalósult lányregény. Ami most még szebb lett, ugyanis második babájukat várják az év végére. Az örömhírt a sztárpár sajtósa jelentette be, de bővebb információval nem szolgált a piciről.

Ashton és Mila 2012-ben melegítették fel korábbi románcukat, azóta pedig ők az egyik első számú álompár a sztárvilágban. Első gyerekük, Wyatt 20 hónappal ezelőtt született meg.

A páros egyébként szép lassan teljesen feladja a hollywoodi karrierjét. Kutcher már csak sorozatokban vendégszerepel, Kunis pedig a szinkronizálás mellett, maximum egyszer hajlandó évente kamera elé állni. Éhen halni persze nem fognak, ugyanis Ashton gazdasági befektetései elég szépen jövedelmeznek, és a szakértők szerint az egyik legsikeresebb üzletember válhat belőle.

origo.hu

Azahriah miatt nem lehet európai kupadöntő Budapesten?

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

hirtv.hu

Konteósra vette a figurát Magyar Péter Miskolcon

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka