Létrehozva: 2016.07.08.

Házasságot tervez fiatal szerelmével a TV2 sztárja

Már másfél éve megtalálta a boldogságot, szerelmét pedig ikerfiai is elfogadták.

Apáti Bence, a Kismenők zsűritagja már túl van egy zátonyra futott házasságon, amelyből ikerfiai születtek. Másfél éve viszont rátalált a boldogság, a nála fiatalabb Lea személyében. Azóta pedig nem is lehetne harmonikusabb az élete.

Megfogott a hangja és a humora, és szerelmes vagyok a vámpírfogaiba

- nyilatkozta a lány a Best magazinnak, és elárulta, édesanyja először féltette őt a balettművésztől, hiszen úgy hírlett, Bence nagyon macsós férfi, aki előszeretettel csajozik.

Szerencsére az élet erre rácáfolt, és mindkét család megszerette gyermekük választottját, sőt, Lea is jól kijön Bence fiaival, Kadosával és Miksával.

"Bence édesanyja is hamar megszeretett engem, és sűrűn ismételgeti, hogy az eddigi barátnői közül én vagyok a kedvence" - büszkélkedett Lea, aki nem is féltékenykedik párjára.

Erre nincs is oka, hiszen bár túl van egy rossz házasságon, Bence elmondta,

nem tartja elképzelhetetlennek, hogy egyszer feleségül veszi szerelmét.

"Ezzel nem sietünk, hiszen egyszer már megégettem magam. Ennek ellenére továbbra is úgy gondolom, hogy a házasság csodás dolog. Lea fantasztikus nő, aki soha nem hisztizik, és azt is tudja, nem fogok szó nélkül eltűnni napokra."

Soha nem tennék olyat, amivel megbántom őt.

A pár valóban kiegyensúlyozott kapcsolatban él, de nem bombázzák naponta szerelmi vallomásokkal egymást, elmondásuk szerint ugyanis anélkül is tudják, hogy összetartoznak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadulhat a pokol, atombombákhoz nyúl Oroszország

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

Kudarc: nem jött össze a megyei listaállítás Magyar Péternek

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!