Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

POLITIK
Létrehozva: 2016.09.13.

Új párra talált az ország egyik legkapósabb férfija!

A mûsorvezetõ fájdalmas szakításon van túl, de nem szomorkodott sokáig, kedvesével már az elsõ nagy lépést is megtették.

Szakítása után újra foglalt Fördős Zé szíve, ráadásul ismét szakmabelit választott társául.

A népszerű műsorvezető és Havas Dóra évekig alkottak egy párt, nem csak a magánéletben, hanem a munkában is. A szakítás híre sokakat meglepett, az viszont főleg, hogy Fördős Zé már négy hónapja új nő mellett boldog. 

"Még a Farmon ismerkedtünk meg Martinával. Nem celeb, de szerkesztőként dolgozik, így neki sem ismeretlen az én világom. Bár úgy tűnhet, megint kollégát választottam, ez csak részben igaz, hiszen jelenleg is más produkción dolgozik, a Farmon pedig napközben szinte nem is találkoztunk, csak este a stábbulikon" - mesélt új szerelméről a Borsnak.

A pár annyira biztos a kapcsolatukban, hogy néhány hónap után össze is költöztek, Zé ráadásul kijelentette, hogy még soha egy nő sem volt rá akkora hatással, mint Martina.

Volt kedvesével viszont nem ment zökkenőmentesen a szakítás. Miután a különköltözés után még hónapokig együtt dolgoztak, mind szakmailag, mind pedig emberileg eltávolodtak egymástól.

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Meghúzta a vonalat Vilmos herceg, ezt tiltotta meg Katalinnak

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

mandiner.hu

Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 11.: a Skorpió változtat a véleményén, a Kos felvillanyozódik

metropol.hu

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka