Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.10.11.

Mégis házassága megmentéséért küzd Görög Zita

A modell és férje külföldre utaztak, hogy újraépítsék hanyatló kapcsolatukat.

Lefújták a válást, Görög Zita és Koltay Tamás úgy döntöttek, mégis megpróbálják helyrehozni a házasságukat. A gyönyörű modell múlt év végén ment hozzá a kommunikációs szakemberhez, ezért is volt megdöbbentő, hogy fél év után kiderült, elválnak.

Most fordult a kocka, úgy tűnik, rájöttek, hogy nem szabad ilyen hamar elengedniük egymás kezét. Párizsba és Firenzébe utaztak, az itthoni gondoktól távol próbálják rendezni a soraikat - írja a Blikk.

"A válás nincs napirenden, foglalkoznak a problémáikkal, és lehetőleg meg is oldják azokat" - árulta el a lapnak egy bennfentes.

Zita néhány nappal ezelőtt a Nők Lapja hasábjain vallott arról, hogy házasságukat mindkettejük szerint elsiették.

"Egy éve még boldog voltam, bizakodó, ott volt mellettem a férjem, a hasamban pedig egy kis babuci mozgolódott. Aztán eltelt egy rövid idő, megváltozott minden.

A babát elvesztettük, a házasságunknak pedig abban a formájában hamarosan viharos vége lett.

Gyorsan jött a valóságra ébredés. A felismerés, hogy elsiettük" - mondta el a lapnak a modell.

Görög Zita és Koltay Tamás a Blikknek nem tagadták a békülési szándékukat, de a részletekről egyelőre, érthető okokból, még nem szerettek volna beszélni...

origo.hu

Már megint saját pályáján verték agyon az Újpestet

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

magyarnemzet.hu

Djokovics összeesett, fejen találták egy vizes palackkal Rómában! + videó

origo.hu

Gyermek bűntények az elmúlt évekből

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Mutatjuk Magyar Péter igazi arcát

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka