Létrehozva: 2017.04.15.

Erre aztán nem számított a nemrég szakító magyar sztárszínész

Elõször beszélt nyíltan a fájdalmas elválás körülményeirõl.

Márciusban robbant a hír, hogy Németh Kristóf esküvő helyett szakított szerelmével, Adler Judittal. A 41 éves színész azóta csak szűkszavúan nyilatkozott másfél évig tartó párkapcsolatának végéről, a FEM3Café vendégeként viszont végre őszintén beszélt a szakítás körülményeiről.

Kristófot leginkább az lepte meg, hogy imádott fia, a 9,5 éves Lóci milyen éretten és felnőttesen viselte, hogy Judit kiköltözött a szerelmi fészekből.

"Mindent meg tudunk beszélni a fiammal. Ez mindig is így volt. Nem szerettem volna rossz hatást gyakorolni a lelkére a szakítással. Tudtam, hogy benne is zajlik a gyászidőszak. Olyan ez, mintha vele is szakítottak volna. Aztán meglepődtem, mert kiderült, hogy az én kilenc és fél éves gyermekem már nem egy kisfiú, hanem egy felnőttségbe hajló kiskamasz, aki ért mindent. Elképesztően érett gondolatok fogalmazódtak meg benne. Azt láttam, hogy szerintem ő előbb fel tudta dolgozni magában a történteket, mint én, és ez meglepett"

- ismerte el a színész, akit bár nagyon megviselt az elválás, igyekszik csak arra gondolni, hogy bármi is történik, az élet mindig megy tovább.

 

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka