Létrehozva: 2017.05.27.

Azt suttogták, rendszeresen csalta feleségeit Roger Moore

A 89 éves korában elhunyt színészóriásnak kalandos élete volt! Négy nõt is oltár elé vezetett, miközben azt pletykálták, rendszeresen kikacsintgatott a házasságaiból.

Sir Roger Moore egyedülálló stílusával, megnyerő személyiségével lehengerlő hatással volt az emberekre, de főleg a nőkre. Szerepeiben többnyire az „úri kalandor” karakterét játszotta, aminek megformálása aligha jelentett nehézségeket számára, hiszen a színész maga is igazi úriember volt. Moore azonban igazi Casanova hírében állt! Minden nő elcsábult a mosolyától.

A kritikus 7 év

A tizenéves duci, félénk, akkor még portásként dolgozó Moore-ról senki sem gondolta, hogy valaha színészként is megállja a helyét. A világhírnevet Simon Templar szerepe hozta meg számára, közel száz országban nézők milliói kísérték figyelemmel az Angyal kalandjait. Páratlan modorával pedig hamar elérte, hogy a világ egyik legsármosabb férfiszínészként tartsák számon.

Moore első felesége a nála hat évvel idősebb jégkorcsolyázó Dorn Van Steyn volt, akivel mindösszesen tizenhét évesen ismerkedett meg. 1946-ban házasodtak össze, kapcsolatuk azonban egyáltalán nem volt felhőtlen, ugyanis az asszony sokat kritizálta Moore-t. Szerinte nem volt meg benne az, amire egy színésznek szüksége van. Hét év után, 1953-ban a válás mellett döntöttek.

Római szerelem

A szakítás után hamar rátalált újra a szerelem, még ebben az évben el is vette feleségül Dorothy Squere énekesnőt, aki észveszejtő bulijairól és a partikon rendezett vad orgiáiról volt híres. 1961-ben, amikor a nős Moore Rómába utazott, megismerkedett Luisa Mattiolival, aki azonnal az ujjai köré csavarta. Bár a kezdetekben nyelvi nehézségeik akadtak, hamar túljutottak ezen a problémán, majd Luisa rövidesen teherbe esett. Három gyerekük született: Deborah, Geoffry és Christian. Luisával huszonhét közös év után döntöttek a búcsú mellett, miután a sármos színész megismerkedett következő feleségével, Kristina 'Kiki' Tholstruppal. Az olasz asszony persze nem nézte jó szemmel Kristina feltűnését, több durva kijelentést is tett a sajtóban az új nőről.  És bár Moore kalandos életet élt, az emberek ezzel együtt szerették. Amíg más hírességek karrierjét kettétörték magánéleti botrányai, a brit színész pályafutását ez egyáltalán nem befolyásolta. Igaz, az angol sajtó többször összehozta kollégáival, Jane Seymourral és Britt Eklanddal is.

Az igazi szerelem

Annak ellenére, hogy a sármos színész a tüzes nőkhöz vonzódott, Kristina visszafogott asszony volt, aki jóval csendesebb életet élt az elődeihez képest. 2002-től egészen a színész haláláig egy párt alkottak. Moore élete szerelmének nevezte a hölgyet, akivel már nem voltak botrányaik. Sőt a betegségben is kitartottak egymás mellett, Kristina is megküzdött a rákkal, amelyben férje támogatta. Moore utolsó daganatos betegséggel vívott harcában pedig felesége segítette halála napjáig.

Elegánsan búcsúztatták Roger Moore-t 007-es kollégái: Senki sem csinálta jobban, szeretettel, Daniel” – írta Daniel Craig ’James Bond’ hivatalos Twitter-oldalán. A Craig előtti 007-es ügynök, Pierce Brosnan is megrendítő üzenetben búcsúzott a színészóriástól. „Kedves Sir Roger Moore, elképesztően fontos volt az életemben az Angyaltól egészen Bondig. Ön egyszerűen zseniális 007-es volt, az (a színész), aki megmutatta az utat!”

 

origo.hu

Mutatjuk Orbán Viktor és Hszi Csin-ping legfontosabb bejelentéseit

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Fergeteges gólyahír: megszületett kedvenc színésznőnk kisbabája

hirtv.hu

Nem akárhogy riogatnak a németek a kínai elnök budapesti látogatása miatt + videó

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

hirtv.hu

Rengeteg személy tűnik el Németországban

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

ripost.hu

Forró: Ez a teszt elárulja, mennyire vagy jó szerető!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka