Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.09.22.

Meglepő őszinteség, magánéletéről vallott a magyar sztárszínész

Több mint egy éve jött világra kislánya, Mimi. A színész azonban ritkán beszél a családjáról. De most kivételt tett.

Feke Pálnak és feleségének, Feke-Gyenesei Leilának tavaly augusztusban született meg első közös gyermeke, Mimi. Bár a házaspár azóta sem mesélt sehol a piciről, most a Borssal kivételt tettek.

„Az apaság az igazi főszerep az életemben.(…)Óriási változás volt, hiszen áthelyeződtek a hangsúlyok az életünkben a feleségemmel” – mondta Feke, aki azt is elárulta, mihez ragaszkodik, ami a baba nevelését illeti.

„Nem is feltétlen a gyakorlati pillanatokhoz ragaszkodom, inkább a hagyományokhoz. Vasárnaponként szeretnék leülni egy asztalhoz a családommal, ez számomra mindennél fontosabb.

Szüleimtől is egymás tiszteletét és a másik ember elfogadását tanultam, ezt szeretném továbbadni a kislányomnak is.

"Igyekszem mindenben társa lenni a feleségemnek, pelenkázok, fürdetek, mindent, amit kell, de Leila fantasztikus édesanya, büszke vagyok a családomra.”

Hogy akarnak-e kistestvért Miminek? Erre a kérdésre a színész szűkszavúan válaszolt.

Mimi teljes mértékben kiteszi az életünket. Most ő a legfontosabb. Ha az élet úgy hozza, persze, de most így kerek az életünk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka