Létrehozva: 2019.03.28.

Ilyen lesz az esküvő, vallomást tett a magyar műsorvezető

A csinos tévés azt is elárulta, mi a helyzet a babaprojecttel.

Szíve szerint már jövőre az oltár elé állna Pintér Adrienn, vagyis Ada. A csinos tévés kezét február végén kérte meg szerelme, Máté, egy igen kalandos mexikói kiruccanás során. Bár Adának előző házasságából már van két fia, a jövőben mindenképp szeretne egy közös gyereket Mátéval is.

Ada néhány napja jelentette be, hogy Németországba költözik a vőlegényéhez, Mátéhoz. Az esküvőt mégis Magyarországon tartják, az egykori tévés legnagyobb álma ugyanis, hogy a szabadban, közel a természethez mondhassa ki a boldogító igent szerelmének, akivel már négy éve él boldog párkapcsolatban.

"Semmiképp sem egy házasságkötő teremben szeretnék örök hűséget fogadni Máténak. Egy gyönyörű, szabadtéri helyszínről álmodom Magyarországon. A szűk körű lagzi kizárva, ugyanis csak Máténak körülbelül negyven fős a rokonsága, akik mind ott szeretnének lenni a nagy napon. Nem beszélve a baráti köréről, ami tizenöt fiúból áll. Ha ehhez még hozzáadjuk az én rokonságomat, barátaimat, legalább száznegyven főre jön ki a násznép. Nyilván ezt is figyelembe kell majd venni a helyszín kiválasztásánál"

- kezdte Ada, aki meglepő kommenteket kapott nemrég feltöltött nyaralós képeihez. Több olyan rajongó is akadt, aki esküdni mert volna rá, hogy a 36 éves műsorvezető pocakja gyanúsan gömbölyödik, és máris gyermeket vár vőlegényétől.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Pintér Adrienn (@pinter_adrienn_ada_official) által megosztott bejegyzés,

Természetesen feltettük a kérdést Adának: igaz-e, hogy bővül a család? Õ nevetve tisztázta a helyzetet.

"Nem, egyelőre nem vagyok várandós. Természetesen szeretnénk majd közös gyereket Mátéval, ám hogy ennek pontosan mikor jön el az ideje, azt még nem tudjuk, de mindenképpen szeretnénk közös gyereket" - nyilatkozta Ada, aki jelenleg két 13 éves ikerfiú, Bálint és Bence büszke anyukája. Mindössze 23 éves volt, amikor életet adott nekik, így még bőven van ideje arra, hogy ismét anyává válhasson.

 

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

mandiner.hu

Jobb, ha elkerüli: ezektől a közkedvelt ételektől halhat meg korábban

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

mandiner.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból kijövő hívekkel

origo.hu

Lövöldözés a K-hídnál: kitört a pánik Óbudán

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 12.: a Bikára izgalmas találkozás, a Vízöntőre flört vár

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka