Létrehozva: 2019.05.14.

Házassága nehéz időszakáról vallott Oláh Gergő, így döntöttek Nikivel

Az énekes õszintén beszélt arról, hogy kedvesével mennyit kell dolgozniuk azért, hogy a kapcsolatuk harmonikus és romantikus maradjon ennyi év után is.

Oláh Gergő számára az utóbbi időben túl sok volt a stressz és a pörgés, nem tudott eleget pihenni és teljesen elfásult.

Rájött arra: ilyenkor fontos, hogy kicsit kiszakadjon a mókuskerékből, önmagára és Nikire szánjon egy kis időt. 

"Előfordul, hogy azt érezzük Nikivel vagy látjuk egymáson, hogy ez már sok... Csendre, nyugalomra van szükségünk és arra, hogy ne legyen megosztott a figyelmünk, hogy csak egymás szemébe nézzünk csendben... Rájöttünk, hogy Ilyenkor ki kell lépni a mókuskerékből és az otthoni környezetből, a gyereknevelésből, és bár nehezen megy, mert a gyerekeinkért, a jövőjükért csinálunk mindent, és mindezt szívünkből, lelkünkből, teljes örömmel tesszük, Õk a boldogságaink, de ahhoz, hogy ezt megfelelően tudjuk megtenni, örömmel, vidáman és nem pedig elfásulva, idegesen és kimerülten, ahhoz egy kicsit önzőnek kell lennünk, és pár órára, vagy ha tehetjük, pár napra ki kell lépnünk. Ez a gyerekek érdeke is" - jelentette ki az énekes, akinek fontos, hogy jól működjön a kapcsolata Nikivel.

"Nem utolsósorban a házasságunk, a kapcsolatunk érdekében a legfontosabb a magunkra szánt idő. Ilyenkor elég egy séta kettesben, egy jó beszélgetéssel" - fogalmazott Gergő.

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez a Met-gálán - fotók, videó

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!