Létrehozva: 2020.03.26.

Izgatottan várja az első unokáját Körtvélyessy Zsolt

L.L. Junior és felesége, Kinga kedden jelentették be, hogy még az idén bővül a családjuk.

Boldogan várja az unoka érkezését Körtvélyessy Zsolt. A Jászai Mari-díjas színművész lánya, Kinga és L.L. Junior szeptemberre várják az első közös gyermeküket.

Fotó: Ripost

„Nagyon boldogok voltunk, amikor megtudtuk a hírt a feleségemmel. Főleg azért, mert könnyen lehet, hogy a kicsi születésnapi ajándékként érkezik majd meg, Kinga ugyanis a feleségem születésnapjára, szeptember 28-ra van kiírva” – mondta el a Ripost-nak Körtvélyessy Zsolt.

A Körtvélyessy házaspár nagyon örülne, ha kislány unokájuk születne, különösképpen azért, mert a színész szerint egy lány és az édesapja között örök a szerelem, ahogy egy lányunoka és a nagyapja között is.

„Egy lánygyermek igazi áldás, ezt Lacinak is mondtam. Nekem is nagyon különleges a kapcsolatom Kingával a mai napig, hiába nem élünk már együtt. Ez elszakíthatatlan kapocs. Most persze aggódunk, hiszen a járvány miatt ez egy nagyon nehéz időszak, és féltjük Kingát. Nem is találkozunk egy ideje, néhány napja is csak az autóból integettek Lacival, amikor letették az ajtónk elé a bevásárlást. Ha vége lesz ennek a rémálomnak, akkor lesz mit bepótolni” - fogalmazott az érdemes és kiváló színművész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!