Létrehozva: 2020.05.30.

Kibékültek? Visszajár volt vőlegénye Hódi Pamelához

A csinos influenszer és focista exe újra találkozgat.

Ha a járvány nem szól közbe, június elején egybekelt volna Hódi Pamela és focista vőlegénye, Tóth Bence. A karanténidőszak azonban megtépázta a kapcsolatukat, és három hete úgy döntöttek, külön folytatják az életü­ket. Ez a fejlemény váratlanul érte a családot, barátokat Pamelát pedig mélyen megrendítette, ő ugyanis Bencével tervezte leélni az életét.

Fotó: Ripost

„Bevallom, a szakításunk híre derült égből villámcsapásként ért, amikor még abból sem ocsúdtam fel, hogy a karantén miatt el kellett halasztani az esküvőt” – árulta el a Hot! magazinnak Pamela, leszögezve, hogy nem egy harmadik miatt futott zátonyra a kapcsolatuk, hanem mert a bezártság olyan problémákat hozott felszínre közöttük, amelyek „túlnőttek rajtuk”.

A csinos influenszer szerint Bence még nem áll készen a házasságra, pánik tört rá, ami abban mutatkozott meg, hogy inkább a barátokkal töltötte az időt, mint vele és Natival. A problémák ellenére azonban érzelmeik nem hűltek ki, ezért is viselte meg őket annyira a szakítás. Pamela még szakember segítségét is kérte, hogy a csalódást feldolgozza. A pszichológussal folytatott online beszélgetéseknek köszönhe­tően, úgy tűnik, kezdenek csillapodni az érzelmi viharok, s az sem kizárt, hogy végül happy enddel zárul a történetük. A közösen bérelt otthonból két hete elköltözött focistát ugyanis a napokban többször is látták arrafelé.

„Olvastuk a híreket a szakításról, és egy ideig el is tűnt Bence, de pár napja megint feltűnt, egy alkalommal pedig a kislánnyal, Natival kézen fogva láttuk” – kaptuk a fülest az influenszer egyik szomszédjától, aki biztos benne, hogy mindez a békülés csalhatatlan jele.

A Bors utolérte Pamelát, de nem akart a magánéletéről nyilatkozni. Tóth Bencét is keresték, sikertelenül, ám friss Instagram kiírása alátámasztani látszik a szomszéd állítását:

„(...)Hiszem, hogy Isten utat mutat nekünk, és ha úgy gondolja, hogy ez egy lecke számunkra, akkor megtanuljuk, és újra együtt leszünk erősebben, mint valaha.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka