Létrehozva: 2020.06.06.

Így ünnepelték a házassági évfordulójukat Korda Györgyék

A koronavírus-járvány miatt elmaradtak a szokásos programok.

1982-ben mondta ki a boldogító igent Korda György és Balázs Klári, azóta pedig elválaszthatatlanok. A házaspár évfordulója épp a karantén idejére esett, így a szokásos ünneplést most el kellett halasztaniuk. Ám az énekes elárulta, ezt egy cseppet sem bánják, mert így volt tökéletes az évforduló.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Mi még nem megyünk sehova, idén elmarad az elegáns vacsora, de így is tökéletes az évfordulónk. Sajnos virágot sem tudtam venni Klárinak, de nem bánja, nem várja el tőlem, majd ha vége lesz a járványnak, bepótoljuk. Most pedig itthon kettesben ünnepelünk” – árulta el az énekes a Borsnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka