Létrehozva: 2021.01.13.

Újabb bizonyíték? Tóth Andi már nem szingli?

Tóth Andi távol a kíváncsi tekintetektől, egy erdőben múlatta az időt egy titokzatos fiatalemberrel – derült ki az Instagramról. Nos, utánanéztünk a pasasnak, és nem volt nehéz összerakni a képet. Jó eséllyel Zoltán lehet az, akivel már szeptember óta ismerkedik az énekesnő.

Az már eddig sem volt titok, hogy szeptember óta komolyan randizgat valakivel Tóth Andi, ám az illető kilétéről egészen mostanáig nem árult el semmit. Úgy tűnik, most megtört a jég, ugyanis a minap több insta-sztorit is feltöltött a közös kiruccanásukról, ráadásul a pasit is betaggelte. Az a felvételeken is jól látszott, hogy a fiatalok nagyon jól érezték magukat egymás társaságában, egész nap kirándultak, és már a nap is lement, amikor elindultak hazafelé az erdőből.

Fotó: Instagram

A titokzatos fiatalember, Zoltán pedig valószínűleg egyezik azzal az illetővel, akivel Andit még a Sztárban Sztár alatt is hírbe hoztak. Akkor a Ripost-nak az énekesnő egyik barátja mondta el, hogy a hódolónak nagyon is komolyak a szándékai, hiszen egy gyönyörű virágcsokrot is küldött kiszemeltjének a TV2-be.

„Most van Andi életében egy férfi, akivel randizgat. Nem híresség, egy civil pasi csapja a szelet neki. Jól érzik magukat egymás társaságában” – súgta meg akkoriban lapunknak Andi egyik közeli ismerőse, aki azt is hozzátette, hogy nem tartja kizártnak, hogy végül szerelem lobban közöttük.

Utánanéztünk hát az új lovagnak, és hamar kiderült, hogy egyeznek azok a paraméterek, amiket még négy hónapja súgott meg lapunknak Andi egyik ismerőse. Megtudtuk, hogy Zoltán a csatorna alkalmazottja, tehát a médiában dolgozik, de nem közszereplő. Ráadásul a virágcsokrot, amit még a műsor alatt küldött a sor a 21 éves énekesnőnek sem volt nehéz átjuttatnia a TV2 biztonsági őrein egészen Andi öltözőjéig, hiszen a munkahelyére akár maga is besétálhatott, és letehette az ajándékot a csinos énekesnőnek. Nos, kíváncsian várjuk, mikor teszik hivatalossá a kapcsolatukat...

Vastag Csabával hozták hírbe Miután kiderült, hogy Vastag Csaba öt év után szakított a barátnőjével, az énekes rajongói rögtön arról pletykáltak, hogy Tóth Andi keze lehet a dologban. Nos, ez a feltételezés megdőlni látszik, hiszen amíg az énekes elmondta, hogy egyedüllétre van szüksége, addig Andi egy másik fiatalemberrel múlatja az időt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

metropol.hu

Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka