Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.12.

Kamerák előtt mondta ki: Hajdú Péternek tett döbbenetes vallomást Császár Előd

Meglehetősen érdekesen alakult eddig a magánélete.

Bár a 48 éves Császár Előd közel egy éve boldog és kiegyensúlyozott párkapcsolatban él 39 éves kedvesével, akit az első találkozó után rollerrel vitt haza, a magánélete korábban igencsak viharos volt.

Fotó: LifeTV

Az énekes Hajdú Péter nézettségi rekordokat döntögető műsorában, az Összezárva Hajdú Péterrel című talkshow-reality-jében mesélte el, hogy az első komoly kapcsolata 20 éves korában volt, a következő pedig egy évvel később, az már egy évig tartott.

Előd a gyönyörű énekesnővel, Szalontai Szilvivel, azaz Syllel is másfél évig járt, sőt, maga a szakításuk is másfél évig húzódott, amolyan se veled-se nélküled kapcsolatban éltek, vagy ahogy Hajdú Péter fogalmazott csiki-csuki kapcsolatban, nagy veszekedésekkel.

„Megláttam, beleszerettem, kész” – ismerte be a kamerák előtt Császár Előd, aki nem tartja magát nehéz esetnek, bár olyan előfordult, hogy egészen Amerikáig menekült a párkapcsolati problémák elől.

Mostani kedvesét egy szerencsés véletlen folytán ismerte meg, hogy pontosan hogyan találtak egymásra, az kiderül péntek este 22 órától, a Life TV-n!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka