Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

POLITIK
Létrehozva: 2022.08.17.
Módosítva: 2022.08.17.

Jáksó László a házasságáról: Nagyon-nagyon boldog vagyok!

A műsorvezető a Palikék világa by Manna vendége volt.

Szerző Ripost

Jáksó László négy évvel ezelőtt mondta ki a boldogító igent, ám azt kevesen tudják, hogy már 20 éve ismeri a feleségét. A műsorvezető most a Palikék világa by Manna Három Igazság műsorában mesélte el szerelmük sosem hallott történetét.

Fotó: Ripost

Mint kiderült, ismeretségüket a Danubius Rádiónak köszönhetik, ugyanis a műsorvezető felesége egyszer betelefonált az adásba. Az akkor 17 éves lány humora egyből megtetszett a rádiósnak, fel is írta a telefonszámát. Sőt, még a Kész átverésbe is meghívta szerepelni, ám sosem történt köztük semmi egészen négy évvel ezelőttig. Jáksó épp egy szakításon volt túl, amikor váratlanul megcsörrent a telefonja.

Húsz éven keresztül úgy volt, hogy időnként felhívtam. Sokáig a nevét se tudtam, aztán egyszer bejött, konstatáltam, hogy nagyon szép és aranyos lány. Annyira határozott volt, és nem egy rajongó típus, hogy én soha nem is kezdeményeztem semmit.(...)Egyszer felhívott, és megkérdezte, nem engem látott-e valahol. Megmondtam, hogy nem, mert épp kóválygok a lakásban, szarul vagyok, és egyedül érzem magam. A húsz év alatt soha ilyen komolyan nem beszélgettünk, egy percig sem

 - emlékezett vissza a rádiós, aki aznap el is hívta egy randira a lányt. Pár hónappal később pedig kimondták a boldogító igent.

Palik László is megjegyezte, hogy Jáksónak az arcára van írva a boldogság, amire a rádiós csak annyit mondott:

"Nagyon-nagyon boldog vagyok!"

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Meghúzta a vonalat Vilmos herceg, ezt tiltotta meg Katalinnak

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

mandiner.hu

Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 11.: a Skorpió változtat a véleményén, a Kos felvillanyozódik

metropol.hu

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka