Létrehozva: 2022.11.02.

Megszólalt Szorcsik Viki a szakítással kapcsolatban

Ami nem volt, az nincs is - ezt mondta azzal kapcsolatban Szorcsik Viki, hogy felröppent a hír, miszerint Csutival véget ért a kapcsolatuk.

Szerző Ripost

Szakított Szorcsik Viki és Csuti, állította egy a párhoz közeli ismerős a Blikknek. A pár a TV2 Farm VIP műsorán ismerkedett meg egymással, már ott kölcsönös volt a szimpátia közöttük. Ezt korábban a színésznő erősítette meg a Borsnak.

Fotó: Facebook

Most viszont azt közölte a Riposttal, hogy nem szeretne ezen az ügyön rugózni, nem tudja ki lehetett ez a közös ismerős. Úgy fogalmazott, ami nem volt, az nincs is. Számára nem prioritás, hogy vele legyenek tele a hírek. Sokszor szerencsétlenül jön ki, hogy ír valamit a közösségi platformok egyikén vagy a blogján, és azt egyből félreértik az emberek. Legutóbb ezt írta:

Amikor találkozol valakivel és azt hiszed minden tökéletes, (…) majd alig kell hozzá pár hét és lehull a lepel, aztán meglátod, hogy az az ember, akit megismertél, nyomokban sem tartalmazza már azt a valakit.

A színésznő azt mondta a Ripost-nak, elvesztek az értékek. 

Az egész élet egy újrakezdés, állok elébe. Sokat tanul az ember mindenből, a tetteiből, én is ezen vagyok, igyekszem. Egyszerű vagyok, de nagyszerű. Nem hazudok, ez különböztet meg sokaktól, hogy vállalom a következményeket.

Hozzátette, soha nem mondta, hogy együtt vannak Csutival, azt mondta, ismerkednek. Ami még nem történt meg, azért nem tudja vállalni a felelősséget, nincs elszámolnivalója, él, létezik, ahogy eddig is.

„Az emberek nem kommunikálnak, nincs meg a másik iránti tisztelet. Ezt sokszor tapasztaltam már, nem csak párkapcsolatban. Ha már a nőt nem, legalább az embert tiszteljük meg! Nem lehetünk ennyire sértődöttek és közömbösek a másik iránt, hogy ne tudjuk megbeszélni a dolgokat!”

 

origo.hu

Jelentős államok vezetőivel tárgyalt Vlagyimir Putyin

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

travelo.hu

Lila szibériai nőszirmok között sétálhatunk a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

ripost.hu

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka