Létrehozva: 2022.12.20.

Különleges esküvőre készül a TV2 sztárpárja: Pálcikával esszük majd a rántott húst

Először beszéltek a lánykérés részleteiről.

Néhány napja érkezett az örömhír, hogy Feng Ya Ou megkérte szerelme, Békefi Viktória kezét, aki természetesen igent is mondott. A két énekes annak idején a TV2-n látható Sztárban Sztár leszek! első szériájában ismerte meg egymást, Viki pedig végül nemcsak a műsort, de Ya Ou szívét is megnyerte, már több mint három éve alkotnak egy párt.

Fotó: Sulyok László

Ya Ou pénteken tette fel a nagy kérdést Vikinek, a lánykérést pedig hosszas és roppant kreatív tervezés előzte meg!

"Lesz egy új közös dalunk, amihez leforgattunk egy klipet, ez alkalommal nem otthon, hanem egy green box stúdióban. Én nem sejtettem semmit, abszolút nem számítottam arra, hogy ez lesz a vége. Persze valahol ott motoszkált már bennem, milyen jó lenne, ha Ya Ou megkérné a kezem, de nem akartam őt nyomás alá helyezni" - kezdte nevetve a Ripost-nak Viki, akitől kisvártatva átvette a szót a boldog és büszke vőlegény.

"Az operatőrünk be volt avatva az egész akcióba, amit jó előre kiterveltem. Gondoltam, jó alkalom a klipforgatás, mert Viki is ki van sminkelve és én is ki vagyok kerázva. A forgatás után kitaláltam, hogy készítsünk még egy biztonsági felvételt, ezt így ki is mondtam, ez volt a jel. Az operatőrünk erre betett egy másik zenét, és jött az elterelő hadművelet. Már korábban rögzítettem egy kamu telefonbeszélgetést, amit a következőképpen kell elképzelni. Eljátszottam, hogy felhív egy cég, és különböző kérdéseket tesz fel, hogy készen állok-e a házasságra. Gyakorlatilag magammal beszélgettem. Viki még ekkor sem sejtett semmit. A kamuhívás után persze feltettem a nagy kérdést, amire a lehető legkedvezőbb választ kaptam. Természetesen az egészet videóra vettük, és a klipünkben látható is lesz egy-két jelenet" - árulta el az énekes, aki a lagzi részleteibe is beavatott minket. Kiderült, azok a családtagok, akik Kínában élnek, felkerekednek és meg sem állnak Magyarországig.

"Figyelembe véve, hogy hány vendég várható majd, az intim hangulatú esküvő ötletét már elvetettük, nagy buli lesz! Inkább magyaros lagzi lesz, de nem kizárt, hogy belekeverünk néhány vicces elemet. Például pálcikával esszük majd a rántott húst" - nevetett fel Ya Ou.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

mandiner.hu

Magyar Pétert nem Poloska Péterként ismertem – Gulyás Gergely a Mandiner Stratégában

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!