Létrehozva: 2023.04.08.

Itt vannak a részletek Tóth Andi és Marics Peti szakításáról

Az ellenőrzésből és a féltékenységből lett elege Marics Petinek állítólag.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, véget ért Tóth Andi és Marics Peti szerelme, a Sztárban sztár zsűritagjai közel egy éves kapcsolatnak vetettek véget. Bár az énekesnő bevallotta, azt kérte a ValMar tagjától, várják meg a Sztárban sztár végét a bejelentéssel, egy "közeli barát" hamarabb robbantotta a bombát. Nagyon úgy tűnik, Marics barátai nem szívlelték túlzottan Tóth Andit, aki szerintük megfojtotta a barátját. Most azonban a barátok bevallása szerint Marics kivirult, újra fellélegezhetett és belevetette magát az életbe. 

Fotó: Szabolcs László

Az egyik barát azt mondta Maricsról, igyekszik mindig komolyan venni a párkapcsolatait, és mindent megtesz a szeretett nőért. Amikor összejöttek Tóth Andival, onnantól nem járt el a barátaival mulatni, Andi a koncertekre, felvételekre, tévéstúdiókba is mindig elkísérte párját. Miután összeköltöztek, a helyzet kezdett fojtogató lenni az énekes számára és már nem bírta tovább.

A barát azonban azt is elfecsegte, hogy Marics Peti nem szomorkodott sokáig. Megszűntek az életében a folyamatos ellenőrizgetések, üzenetek, telefonhívások. Visszakapta a szabadságát, a barátok pedig a régi Petit. Felszabadultabb lett, élvezi, hogy ismét a maga ura és senkinek nem tartozik elszámolással arról, hol és kivel mit csinál éppen.

A szakember azért óva int

Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint mindenki másképp él meg egy szakítást, azonban el kell fogadnunk, hogy előbb-utóbb mélypontra kerülhetünk. Ez megmutatkozhat sírásban, vagy egyéb érzelmekben is.

El kell tudnunk fogadni, hogy a veszteség egy gyászreakciót fog kiváltani. Ennek következményeként nincs olyan ember, aki ne borulna ki, akin ne hatalmasodnának el az érzések, a sírás, a depresszív jegyek

  – mondta a Borsnak korábban Dr. Makai Gábor, aki szerint ártalmas is tud lenni egy párkapcsolatban az azonos munka.

"Ha nem tudnak kilépni vagy határt szabni a magánélet és a munka között, az hátrány lehet egy viszonyra, miközben összetartó is tud lenni. Aki ugyanabban a világban dolgozik, megérti egymást, ezt pedig lehet előnyükre is fordítani" – tette hozzá.

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

magyarnemzet.hu

Áldozatból bűnbak: Tuchel hibája vezetett a Bayern BL-kudarcához Real ellen?

life.hu

Met-gála 2024: táncuk is bizonyítja, még mindig lángol a szerelem Nicol Kidman és férje között - Fotó

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka