Létrehozva: 2023.08.11.

Újra együtt van Gáspár Virág és fiatal szerelme: íme a bizonyíték

Örülhet Győzike: újra együtt a kisebbik lánya és az általa úgy kedvelt fiúja. A vendéglátásban dolgozó fiú vallott kapcsolatuk jelenlegi állásáról.

Gáspár Virág és párja két éve vállalta fel először a nyilvánosság előtt a kapcsolatát. Azóta megéltek néhány hullámvölgyet. Nemrég még úgy tűnt, végleg búcsút intettek egymásnak, most azonban kiderült, újra boldogok és szerelmesek.

2022 októberében még mindkét Gáspár-lány szíve foglalt volt (Fotó: Nagy Zoltán)

Átmeneti mosolyszünetek

Június elején Gáspár Evelin bejelentette, másfél év kapcsolat után szakít párjával, akivel korábban össze is költöztek. Úgy tűnt, nemcsak ő, de húga is szingli lett a nyáron. Virág ugyanis rendre a barátnőivel közös csajos bulikról osztott meg képet, sőt, egy követője meg is jegyezte, hogy kivirult, mióta szingli lett.

Nem ez lehetett az első mosolyszünet köztük, szilveszterkor is volt egy végzetesnek tűnő összezördülésük, amit Bea asszony is megerősített, bár elismerte, talán csak a fiatalok heves természetével magyarázható az ügy, s csupán átmeneti mosolyszünetről van szó. Igaza is lett, hiszen január elején, Győzike szülinapján már a családi asztalnál ült a vendéglátásban tevékenykedő Krisztián.

Csókkal bizonyította

Akárhogy is, a nyári mosolyszünet után Virág és Krisztián újra egymásra talált. A fiú az Instagramján 24 óráig elérhető Storyban válaszolt követői kérdésére, melyek közül ez volt az egyik:

Virággal már nem vagy kapcsolatban?” – hangzott a kérdés.

Bár a fiú szavakkal nem felelt, így is igen beszédesre sikerült a válasza. A fiatal vállalkozó ugyanis megosztott egy friss közös képet, amin egymást ölelve csókolóznak. A kép július végén, Virág 21. születésnapján készülhetett.

Az újra egymásra találásnak nagyon örülhet a Gáspár-házaspár, Győzike ugyanis többször kifejtette már, mennyire megkedvelte a fiút: pont ilyen férjet képzel el a lányának. Ő és Bea asszony pedig már unokázni is vágyna, ám Virág nemrég Instagramján leszögezte, mikor megkérdezték, mikor jön a baba:

Nekem sose! Már van egy!" − utalt fehér havapoo kutyusára, Louis-ra.

 

origo.hu

Oroszország világháborús üzenetet küldött a briteknek

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Nagyobb lett a vártnál a legújabb Tesla Model Y hatótávja, Elon Musk ki is fizettetné

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!