Orbán Viktor: Magyarország támogatja a kínai békekezdeményezést

INSIDER
LOVE

Szerző Bors

Létrehozva: 2024.03.04.

Pál Dénes: "Jól érzem magam a nőuralomban!"

Az énekes családjához nemrég ismét bekopogtatott a gólya: megszületett a második kislányuk. A boldogságuk nagyobb, mint valaha!

Egy szülő számára mindig a legnehezebb összeegyeztetni a szülőséget, a munkát és a magánéletet, hiszen mindenben szeretne helytállni, ehhez pedig jó, ha egy segítő feleség is mellette áll.

„Kell egy logisztika a gyerekneveléshez. Hiába van most egy csendesebb időszak a fellépések terén, van több futó projektem is, amiket itthonról végzek, így tudok segíteni a feleségemnek, aki javarészt a gyerekekkel van. Legtöbbször ilyenkor, ha sűrűek a hétköznapok, úgy használom ki az időt, hogy gyakran vezetek, bekészítem a dalokat, és az autóban tanulom őket” – kezdte Pál Dénes a hot! magazinnak.

HOT Pál Dénes élvezi az apaságot, és jól érzi magát otthon a nőuralomban
Pál Dénes élvezi az apaság minden pillanatát (Fotó: Bors)

Bizonyos szintű zenei érzéket biztosan örököltek Pál Dénes lányai, ráadásul a testvéri kötelék is nagyon szoros a gyerkőcök között, amitől a szülők kifejezetten boldogok.

„Szoktunk dúdolni Emma Sárának. A nővére már szórakoztatja, mesél neki és beszél hozzá; egyelőre azt tudom mondani, hogy nagyon jó testvérek. A pici is van olyan korban, hogy reagál erre, el tudja mondani a maga nyelvén, ha tetszik neki. A nagylányunkon is érezzük, hogy rákapott a zenére. Benne nagyon megvan a tehetség, mozgékony, ráadásul a zenére is kifejezetten fogékony, de nem erőltetem rájuk a zenei pályát. Nem fontos, hogy kövessék az utamat: először nézzenek majd szét, és éljenek a lehetőségeikkel. De ez egyelőre nagyon a jövő zenéje” – mesélte az édesapa.

Dénes és Heni igyekeztek felkészült szülőként nekivágni a nagy feladatnak, ehhez pedig több irányból is tudtak példát meríteni ahhoz, hogy remek édesanya és édesapa lehessenek.

„A rokonságban többnyire lányok vesznek körül, így szereztünk kellő tapasztalatot az első babánál és a másodiknál is.” 

Nőuralom van itthon, de jól érzem magam a nőuralomban! A nagylányunk egyre nagyobb lesz. Vannak súrlódásaink, hiszen ennyi idősen már van, hogy más az elképzelése, mint nekem, de kialakult közöttünk egy olyan kapcsolat, ami nagyon erős. 

„Nálunk egy összeveszés nem tart hosszú ideig. Összességében nagyon élvezem az apaságot.”

 

origo.hu

Hamarosan rendkívüli bejelentést tesz Orbán Viktor és Hszi Csin-ping

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

mandiner.hu

Erdei Zsolt is beszállt Hajdú Péter és NoÁr „háborújába”

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka