Létrehozva: 2017.09.25.

Álmodj velem! Avagy, ha elég szorgalmas és tehetséges vagy, eljuthatsz a világ tetejére!

Hatodik alkalommal kerül megrendezésre a "Magyarok a világ jármûgyártásában" elnevezésû tematikus kiállítás

Szerző Bencze Zoltán

Immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre 2018. március 23-25. között a múltat, jelent és jövőt megidéző „Magyarok a világ járműgyártásában” elnevezésű tematikus kiállítás. Az ország legnagyobb autós szezonnyitó rendezvényén ezúttal nemcsak a közúti járművek lesznek terítéken, hanem a vízi- és légiközlekedés számára alkotott találmányok és járműcsodák is teret kapnak.

Az előkészületekről az ötletgazda, Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke és az AutoMobil & Tunig Show fő támogatója az alábbiakat nyilatkozta: Az esemény fő célja a járműipar világát szerethetővé tenni a pályaválasztás előtt álló fiatalok és szüleik számára, valamint bemutatni az autóiparhoz kapcsolódó képzések nyújtotta perspektívákat. Az 2018-as AMTS tematikus kiállítására meghívott feltalálók, mérnökök és formatervezők személyes bizonyságukkal igazolják, hogy mottónk - miszerint ha elég szorgalmas és tehetséges vagy, eljuthatsz a világ tetejére - nemcsak egy frázis”.

Az ANK elnöke szerint még a vérbeli benzingőzös autórajongók többsége is méltatlanul keveset tud arról, hogy magyar mérnökök és formatervező szakemberek milyen fontos szerepet játszottak a világ mobilitásának évszázadokon át zajló folyamataiban, innovatív találmányaikkal miként segítették a földi,- vízi- és légiközlekedés fejlődését. Ezt felismerve mutatja be a tárlat szervezője a Kocs községben napvilágot látott kocsitól egészen napjainkig a közlekedés szinte minden eszközén megtalálható magyar ujjlenyomatokat, hiszen Mátyás király idejében a komáromi Kocs községben indult a kapcsolat a magyarok és a világ mobilitása között. A kocsi szó a világ számos nyelvén azt a négykerekű szerkezetet jelöli, mellyel nemcsak egy szerkezetre asszociálunk, hanem a mindennapi helyzetváltoztatás és az utazás legkényelmesebb, legelegánsabb módjára is.

„A szállítás és a közlekedés területe a kultúra egyik legösszetettebb egysége. Ennek a nemzetközi téren is kiemelt jelentőséggel kutatott, összetett témának fontosabb és nagyobb tematikus egységei között meg­határozóak az úthálózat, a fogatolás, illetve a járművek tárgykörei. Fon­tos szerepe volt a magyar, de az európai járműkultúra alakulásában is a Komárom megyében fekvő Kocs községnek. A nálunk kifejlesz­tett utazó jármű újításainak köszönhette gyors elterjedését, európai sikerét. Napjainkban egyre gyakrabban használt minősítés a hungarikum. Kü­lönböző ételek, találmányok, szokások és számos egyéb kulturális je­lenség kapcsán használjuk ezt a fogalmat. A hungarikum olyan különleges, egyedi, jellegzetes, csak Magyarországra jellemző dolog, amelyről a magyarok ismertek a világban. A magyar fejlesztésű jármű, a Kocsról elnevezett kocsi, egyértelműen megfelel a hungarikum feltétele­inek” – zárta gondolatait az ANK elnöke.

Mivel a járműtörténelem hazai vonatkozásának ilyen átfogó bemutatására még nem került sor, a szervezők várakozása, hogy itthon és a világban élő 15 millió magyar szívében vágyat ébresszenek a megismerésre, mi több, a részvételre is. Éppen ezért, a meghívás határon innen és túl, mindenkinek szól!

Szerző Bencze Zoltán

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor